Nem nagyon szoktam fantasy könyveket olvasni, talán egyet olvastam ez idáig, a Füst és csont leánya. Nem volt rossz az se, no meg ez sem. Tele van varázslattal, mágiával, bábákkal, mágus üldözőkkel.

A szomszéd kölcsönözte, azt mondta a fészbukon lelt rá, és állítólag csak csak százat nyomattak belőle.

Egy első könyves szerző írta ezt a művet, s egyáltalán nincs vége a történetnek a könyv végén. Az idén kiadja a folytatást is. Én a magam részéről szép jövőt jósolok az írónak,csak így tovább, mindent bele, de hadd legyek egy kicsit kritikus , valami nem tetszett. Nem találtam egyetlen sor köszönet nyilvánítást sem , pedig hát valaki csak ösztönözte ezt a fiatal írót, hogy nyugodtan írja le gondolatait, és néhányan biztosan el is olvasták a könyvet a kiadás előtt, biztosan volt egy szerkesztő is és még pár családtag, akik mellette álltak mikor botladozott a sorok írása közben....én ezt hiányoltam kissé, de az is lehet, hogy ezt csak én gondolom így , mert az amerikai írók állandóan köszönetet mondanak, hol ezért, hol azért. De nem, mégis azt írom most, nem csak az amerikai regények miatt van ez, szerintem kell a köszönet, ha valaki már idáig eljutott.

Még egy megjegyzés a történettel kapcsolatban.

Jók vagyunk mi magyarok, amikor a nemzetünkről írunk. A múltkor  a Pacsovszky testvérek könyvében arra világítottak rá, hogy egy magyar nyomozónő jobb az angol nyomozóknál, s most Gaál T. ismét megmutatta nekem, hogy egy magyar fiúnak több,akár tizenkét lelke is lehet egy kitalált bolygón, ahol a nyolc is már szép számnak számít.

Így írtok ti , magyarok, jó a fantáziátok!