/foto:Marta Orlowska/
- 6 -
A hangja ünnepélyes és vidám volt, amikor felemelt az asztalról egy papírt, és így szólt: „Gratulálok, asszonyom!" Automatikusan helyesbítettem:„Kisasszony." Mintha pofon ütöttem volna. Egyszeriben lehervadt róla minden ünnepélyesség és vidámság, közönyt erőltetett magára, rám nézett, és aztmondta: „Vagy úgy?" Aztán fogta a tollat, kihúzta alapról, hogy asszony, és beírta, hogy kisasszony. ígyközölte velem hivatalosan a Tudomány, egy fagyosan fehér szobában, egy fagyos-fehérbe öltözött emberhangján, hogy létezel. Egy cseppet sem lepődtemmeg, hiszen én már jóval korábban is tudtam. Az viszont megdöbbentett, hogy milyen fontos a családiállapotom, képes volt még a lapomra is rávezetni.Mintha valami jövőbeni bonyodalom vetítette volna előre az árnyékát. Már abban sem volt semmi szívélyesség, ahogy a Tudomány rögtön ezután azt mondta, hogy vetkőzzem le, és feküdjek az ágyra. Az orvos is meg az ápolónő is úgy viselkedett, mintha ellenszenves lettem volna nekik. Egyikük sem nézett a szemembe, egymással viszont beszédes pillantásokat váltottak. Amikor az ágyon feküdtem, az ápolónőrám ripakodott, hogy miért nem teszem szét a lába-mat, és miért nem támasztom a fémtartóra. Utálkozva emelte fel a lábamat, és közben azt mondta: „Ide,ide!" Nevetségesnek és valamiképpen közönségesnek éreztem magamat. Hálás voltam neki, amikor a hasamat letakarta egy törülközővel. De a java csak ekkor jött: az orvos gumikesztyűt húzott, és az egyik ujját durván belém nyomta. Vájkált bennem az ujjával, nyomkodott, újra vájkált, mintha agyon akarna nyomni téged, csak azért, mert nem vagyok férjnél.Végül kihúzta az ujját, és azt mondta: „Minden rendben van, minden normális." Tanácsokat is adott:ne dohányozzak sokat, ne erőltessem meg magam,ne mosakodjak túl meleg vízben, és ne akarjam bűnös úton megoldani a helyzetemet. „Ezt hogy érti?" -kérdeztem elhűlve. Mire ő: „A törvény tiltja! Ne feledje!" Hogy nyomatékot adjon fenyegetésének, még luteintablettákat is felírt, és elrendelte, hogy kéthetenként jelentkezzem nála. Mosolytalan arccal beszélt, majd a kasszához utasított, hogy rendezzem a számlámat. Ami az ápolónőt illeti, ő nem is köszönt.
És ahogy becsukta mögöttem az ajtót, mintha megcsóválta volna a fejét.Attól félek, hozzá kell szoknod az ilyesmihez.Abban a világban, amelybe most készülsz belépni, az idők változásáról szóló minden fecsegés ellenére, általában felelőtlennek tekintik azt a nőt, akinek nincs férje, és mégis gyereket vár. Jó esetben különcnek,provokátornak. Esetleg hősnek. Sosem lehet egyenrangú a többi édesanyával. A gyógyszerész, akinél a luteintablettákat vettem, jól ismer, és tudja, hogy nincs férjem. Amikor átadtam neki a receptet, felhúzta a szemöldökét, és döbbenten nézett rám. A gyógyszerésztől a szabóhoz mentem, hogy kabátot csináltassak. Közeledik a tél, azt akarom, hogy jó melegben légy. A szabó a szájába vett egy csomó gombostűt,amik a vászonminta tűzéséhez kellenek, és nekilátott, hogy méretet vegyen. Amikor mondtam neki,hogy hagyja jó bőre, mert terhes vagyok, és télen már nagy lesz a hasam, pipacsvörös lett. Eltátotta a száját,már attól féltem, hogy lenyeli a gombostűket. Hálaistennek nem nyelte le, de mind a földre esett. Kiesetta kezéből a centi is; nagyon kínosan éreztem magam,hogy ennyire zavarba hoztam. Hasonló volt a helyzeta főnökkel. Akár tetszik, akár nem, ő az az ember, aki megvásárolja a munkámat, és pénzt ad a megélhetésünkhöz. Nem lett volna tisztességes, ha nem tájékoztatom, hogy egy idő múlva nem fogok tudni dol-gozni. Bementem az irodájába, és mindent elmondtam neki. Elakadt a lélegzete. Aztán összeszedte magát, és azt dadogta, hogy tiszteli az elhatározásomat,sőt nagyon csodál érte, rendkívül bátornak tart, de jól tenném, ha nem mesélném el a dolgot mindenkinek. „Mi, nagyvilági emberek az ilyesmit megbeszélhetjük egymás között, de sokan nem értenék meg.Annál is inkább, mert még meggondolhatja magát,nem igaz?" Sokáig hajtogatta, hogy még meggondolhatom magam. Azt mondta, a harmadik hónapig még bőven van időm, hogy más belátásra jussak, és ha így tennék, nagy bölcsességre vallana: olyan szépen ível felfelé a karrierem, mi értelme volna derékbatörni egy ilyen szentimentális ügy miatt? Jól gondoljam meg, itt most nem arról van szó, hogy pár hónapra vagy egy évre abbahagyom a munkát, hanem hogy egész életem döntően megváltozik: nem rendelkezhetnék többé szabadon önmagammal. És ne felejtsük el, hogy a cégen belüli előmenetelemet éppen annak köszönhetem, hogy mindenkor a cég rendelkezésére álltam. Sok szép tervet tartogat a szá-momra. Ha meggondolom magam, csak szóljak. Segíteni fog. Apád másodszor is telefonált. Remegett a hangja. Azt akarta tudni, hogy az orvos is megerősítette-e.
Igen - mondtam. Másodszor is megkérdezte, mikor„rendezem az ügyet". Másodszor is letettem a kagylót, nem hallgattam végig. Nem értem, miért van az,ha egy nő bejelenti, hogy törvényesen teherbe esett,akkor mindenki őt ünnepli, kiveszik a kezéből a csomagokat, könyörögnek neki, hogy ne erőltesse meg magát, legyen nyugodt. Istenem, de szép is, gra-tulálok, foglaljon helyet, pihenje ki magát. Velem szemben csak némán állnak, vagy az abortuszt emlegetik. Akár azt is gondolhatnám, hogy összebeszéltek, összeesküdtek, hogy elválasszanak minket egymástól. Vannak pillanatok, amikor én is nyugtalannak érzem magam, és nem vagyok biztos benne,hogy végül is ki győz: mi vagy ők? Talán csak a telefon miatt van az egész. Elfelejtettnek vélt, keserű emlékeket és olyan sérelmeket élesztett fel bennem,amelyekről azt hittem, hogy már túltettem magam rajtuk. Régi ügyek, a kísértetektől származnak, akik rádöbbentettek, hogy a szerelem csalás. A sebek begyógyultak, a hegek alig láthatók, de elég egy ilyen telefon, hogy újra sajogni kezdjenek. Mint az öreg,törött csontok időváltozáskor.
Utolsó kommentek