Miért múlik el a szerelem?

Az igazi nagy szerelem, amit regényekből, filmekből ismerünk, és ami talán megadatik nekünk is, de ritkán, talán csak egyszer életünkben, nos, szerintem az nem múlik el.

Még akkor sem, ha a szerelmesek nem élnek együtt, ha szétváltak útjaik. Olyankor álmaikban találkoznak újra. Talán még akkor sem múlik el, ha együtt maradnak és együtt érnek el az öregkorba. Ennél a szerelemnél van ugyanis egy megmagyarázhatatlan erő, ami örökre összeköti azt a két szerencsés embert, aki megélte az ilyet! Mindketten magukban viszik tovább, és az életük során a legnehezebb pillanatokban is támaszkodni tudnak erre az érzésre, ami erőt ad nekik!

Miért múlik el a szerelem? Miért végződik idejekorán a házasságok nagy százaléka válással? Miért romlik el minden rögtön az első évben, a hetedikben, vagy a gyerekek megszületése után? Valahol egyszer olvastam, és azóta magamévá tettem a gondolatot, miszerint a kapcsolat, a házasság egy kerthez hasonlítható. Nem elég a kerthez hozzájutni. Ápolni kell, beültetni, öntözni, gyomlálni. Néha egy beteg fát kivágni, utánanézni a bajok okozójának. Meg gyönyörködni benne, élvezni mikor éppen minden rendben van. Ott tartózkodni. Jobb, ha nem hívunk kertészt, hanem magunk gondozzuk, magunk műveljük meg. Ám vannak problémák, amihez jobb szakembert hívni -- hogy nézze meg a diófa beteg levelét vagy, vagy mondja el, miért fagyott ki éppen ezen a télen gyökerestől a málna?

Az első néhány év a nagy próbatétel, a meglepetések ideje! Ezalatt az idő alatt lassan megismerjük partnerünk jellemét, igazi természetét, értékrendjét, szokásait. Ez gyakran meglehetősen eltér attól, amit párunk addig mutatott magából! Előfordul, hogy az új tények sorozata valamelyik fél számára elfogadhatatlan. Olyankor ezt először nem akarjuk észrevenni, majd nem akarjuk elhinni, aztán kétségbeesünk, és egyáltalán nem tudjuk, mit tegyünk!

A gyerekek érkezése után nagy hirtelenséggel minimálisra csökken az az idő, amit a felek egymásnak szentelnek. Megkezdődnek az éjszakázások, a hangzavar, a betegségek, aggodalmak. A napi megélhetés, a háztartás gondtalan menetének bebiztosítása. Bömböl a tévé, a dévédé lejátszó. A CD-ről már századszor ugyanaz a mese szól. Megint kidőlt a tej és reggel nincs egy kivasalt ing, amiben a férj munkába indulhatna. Így, lassan, gyülemlenek a problémák, nincs mikor beszélgetni, és hűlni kezd a kapcsolat. A hónapok, évek szaladnak, egyszer csak nincs már mondanivaló, csak szemrehányás, szenvedés, durvaság, megjegyzések, és nem tudjuk, hol rontottuk el. Talán a gyerekek érkezése után még jobban kéne egymásra figyelnünk, tudatosan kialakítani azt a kis időt, amikor csak mi vagyunk egymásnak. Persze a dolog mindig kettőn múlik, és hiába szeretné az egyik fél ápolni a kapcsolatot, ha a másiknál zárt ajtókra talál.

Régebben az egyik fél megállt a zárt ajtók előtt, és nem tett vagy nem tehetett semmit. Beletörődött, és a gyerekekért meg a társadalmi elvárások miatt élte a mindennapjait egy beteljesületlen kapcsolatban. Ma azt hiszem a két fél közül általában az egyik sem marad ebben az állapotban. A nők sem maradnak matt helyzetben. Megpróbálnak megoldást találni. Egyre több nő próbál kitörni a számára megalázó helyzetekből. A segélykérő vonalakra hívók nagy többsége csak el szeretné mesélni a történetét, csak azt szeretné, ha valaki meghallgatná. Nem kommunikálunk. Nem beszélgetünk egymással. Talán azt hisszük, már mindent tudunk a másikról, nem érdekes számunkra. Pedig néha bizony meglepődnénk azon, amit hallanánk. Nem biztos, hogy nagyon élveznénk, de egy őszinte beszélgetés legalábbis tovább vinné a kapcsolatot, vagy elmozdítaná valamilyen irányba. Még ha fájna is, ha kellemetlen volna is.

Amikor kertünkben kiszárad az az őszibarackfa, amelyiknek a legjobb volt az íze. Amikor hosszú évek vidám virágzása után többé nem hajlandó nyílni az egyik sarokban a szép díszbokor, olyankor majd meg szakad a szívünk, szomorúak vagyunk. Sokat segít, ha a kedvenc barackfánk helyére új kis fácskát ültetünk, a bokrot megbecsüljük csak úgy zölden, virág nélkül is, és megpróbálkozunk új növények honosításával.

Biztosan sikerül megint valami újat, szépet felfedeznünk és a következő tavasszal megmutatkozik, hogy igenis, a kertet csak ápolni kell és törődni vele!

/Bolemant Éva/