.

Megosztozunk a hazugságokon
Viselhetővé válik a fájdalom
Darabkáira hullik a képzelet
Sokáig boldog voltam én veled
De nem tart örökké semmilyen mágia
Ami megszületett meg kell halnia

Zivatar esőfelhő húú de sötét
A hajlékony álom megnyalja köldökét
Tudom hogy egyszer én is annyi leszek
Mint a párna alatt szunnyadó emlékezet
Szerettem veled lenni nem is vitás
És csak a gyermek szívből hiányzó lojalitás
Zokog most bennem... mondatja velem
Nem igazság.

Meghalni könnyű meghalni mindenki tud
És lehet hogy végül minden a pokolra jut
De milyen szép
Milyen szépen viszi magával a szél
A hamut
De milyen szépen
Milyen szépen viszi magával a szél...

/Quimby:Sirató/

  Emlékezés...

" Az emlékezés akár az álom: átkölti a dolgokat, fölnagyítja, kiszínezi, eltorzítja életünk eseményeit, vagy tündéri széppé varázsolja őket. Föltámasztja a holtakat, megöli az élőket, agyunknak valamely rejtélyes rekeszéből elővarázsol elfelejtett arcokat, érzéseket. Hangokat hallunk: zenét, dallamot, szavakat, soha el nem mondott vallomásokat, és sokszor feledteti velünk azt, ami valóban megtörtént."

/Várnai Zseni/

" Ekkor megjajdult a szél az erdőn, a holt levelek zörgő táncba kezdtek, a száraz ágak összeverték csonkkarjaikat, és mindenki tudta, hogy meghalt November. Aztán csend lett, csak a köd sírdogált csendesen, és könnyei halk koppanásokkal hulltak az avarra."

/Fekete István/

 Szégyenlős november

.

" Mint amikor a gyermekek sírnak,
Ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat.
Az emlékek csendben fájnak."

.

/Ossian/

ÁLRUHÁS ANGYALOK

Az angyalok egyrészt láthatatlanok, másrészt közöttünk élnek, álruhában. Ezzel egy idő óta komolyan számolni kell.

Nem tudod, ki a gyereked, a barátod vagy az idegen, aki leül melléd a villamoson. Lehet, hogy angyal.

Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is. Ó maga sem tudja, hogy angyal. Nem emlékszik rá. Csak érzékenyebb. Finomabb. S bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengsztervilágban élünk, ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent. Neki nem szabad. Mindenki lop, neki nem lehet. Mindenki megbízhatatlan, link, ő nem lehet az. Mindenki gátlástalanul hazudik, ő elpirul. Nem engedi hazudni a „származása”.

Egyszerű, romlatlan lelkű emberek ezek; jók, tiszták és becsületesek. Rengetegen vannak. Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek. „Nem idevalók.” Emlékeznek még egy erkölcsre, amit ma már régóta nem tanítanak. Hozzák magukkal. Bár nem tanulták, nem is tapasztalhatták sehol — a vérükbe van írva.

Tudják, hogy másokhoz jónak kell lenni, s bár roppant hátrányos manapság: tisztességesnek kell maradni. (Hogy országunk nem omlott még össze, csakis miattuk van.)

Hogy angyallal beszélsz, azt onnan tudod megállapítani, hogy felelősséget érez érted. Nem prófétálni kezd, hanem vállal téged - mert el kell számolnia veled. Fontos vagy neki. Akkor is, ha egyszer lát az életében. S azt szeretné, ha ő is fontos lenne neked - akárcsak egy futó pillanatig.

Az már rajtad múlik, hogy egy angyal segítségét elfogadod-e vagy sem. Általában az történik - ezt is az Angyalomtól tudom - hogy rendelkezzék bármiféle hatalmas erővel, bölcsességgel és varázshatalommal — segítő szándékát az ember önteltsége messzire tudja taszítani magától. A vaknak visszaadni a látását, a leprást meggyógyítani, a halottat föltámasztani és a tengert lecsendesíteni — ezt még tudja egy angyal. Nem nagy kunszt.

- De egy egocentrikus embert meggyőzni: lehetetlen. Minden jó szándék lepattan róla.

- Az ego-nak — míg össze nem törik — mérhetetlen hatalma van!

Jézus sem bírt vele.

Az ego félelmetes erejét tévesen „szabad akaratnak” nevezik.

Szabadságról itt természetesen szó sincs. Ha csak a megszólíthatatlan őrültet és a semmibe zuhanó meteort nem tekintjük szabadnak. Nem. Az ego esztelen pörgése, bár az egységtől messzire hajítja az embert, korántsem szabad, mert szüntelenül beleütközik a visszahatások tragikus sorozatába.

Vagyis a kemény törvénybe.

Az angyal az egocentrikus embert a sorsára hagyja. Nem tud mást tenni. A felelőssége odáig terjed, hogy megtett-e érte mindent.

Egy angyal, ha történetesen az anyád lesz, élete végéig felelősséget vállal érted. Így érzi, így gondolja. És így is teszi. Ha elbuksz, mérhetetlenül fáj a szíve érted, de ha nemcsak az anyád, de bölcs angyalod is, tudja, hogy ez már sajnos a te számvetésed a saját lelkeddel – ő többet nem tehetett érted.

Egy angyal, ha elvesz feleségül, nem fog elhagyni. Lehetsz beteg, szegény, bolond, meg is csalhatod szegényt: nem hagy el. Te elhagyhatod, ő nem.

Miért?

Mert felelősséget vállalt érted.

Ha valaki hűséget esküszik neked, és mégis elhagy, az lehet jó ember, derék ember, nagyszerű ember, szerencsétlen ember, boldogtalan ember; meg is lehet érteni, föl is lehet menteni, el lehet magyarázni, hogy miért tette – de hogy nem angyal, az biztos.

Csak ember. Esendő ember, mint te vagy én.

Amikor megkérdeztem az Angyalomat, mióta áll mellettem, azt felelte: „Kétezer éve.”

Ezt csak azért említem, hogy lásd, mi rejlik a szó mögött, hogy felelősség.

/Müller Péter: Örömkönyv/

 " Szabadság egyenlő pusztítás plusz mozgás."

Ismét szeptember 11.van...egy idézetet hoztam ma, ami a halál borzalmairól szól, arról, amit ott, akkor átéltek az emberek...

Borzasztóan érintett akkor ez a szeptemberi tragédia, de nem értettem meg annyira, mint most, amikor is egy szerettemet veszítettem el. Feldolgozni sosem lehet egy közeli ember halálát, de egy kicsit jobban felfogtam a halál értelmét...talán, talán így van,amikor is éppen nem jut eszembe valami nagyon egyszerű, nagyon kézzel fogható vele kapcsolatban, amikor nem tudok szólni hozzá már, nem  nevethetek vele, és nem sírhatok már a vállán.

Csupán annyi maradt, hogy őt sirathatom.