.
Érdekes, ahogy egy ötven éves , öregedő asszony szemléli a múltját...végig járja élete lefolyását, és ezt megossza velünk...
Belenyugvó, igaz kissé törődött, de mégis csak elfogadja a korát, az öregedés apró lépéseit...
.
"(...) az öregség nem olyan szörnyűséges és határozott rossz, mint ahogy messziről látszik. Egy állapotot nem érez az ember erősebben a másiknál, s nem érzi híját olyan dolgoknak, amikre való hajlandóság kimúlt belőle"
.
"Az embernek nincsenek ilyenkor már kimutatott céljai, szándékai; de ez nem olyan nagy baj, mint a fiatalok hiszik. Ők csak a saját lelkiállapotuk szerint tudják elképzelni az öregkort; pedig már az életben elváltozunk, nem csak a halálban - és nem felelhetek ma annak a valakinek a tetteiről, akit húsz évvel ezelőtt az én nevemen hívtak."
.
"...csak azokat a napokat vesztettük el igazán, amelyekre nem emlékszünk..."
.
.
"Mert én ismertem azóta sokféle, más vidékről való embert, de úgy hiszem, sehol a föld kerekén nem tudják olyan szép megjátszással, lendülőn, búsan, szilajon és parádésan élni a szerelmet, mint erre mifelénk tudták hajdanában. Az azóta való emberek többet tanultak, tudnak minden tudományból, de eldurvultak ebben. Kertelő szavaikon mindjárt átüt a nyers és kíméletlen, egyszerű kívánás - a színháziasságuk meg esetlen szavaló póz -, büszkételen, csúnya macskaepekedés, vagy a nőmegvetés nyegle és hazug, szégyenlős időtlensége. Egy szép, finom kultúra veszett ki az idővel - mondanák modernül -, az asszonnyal bánás művészetét nem érnek rá megtanulni manapság! És elfeledték, mennyire felér a szerelemcsata sok gyönyörű, tomboló, dacos és keserves virtusa azzal a „cél"-lal, mely magában közönséges és kiábrándító."
.
/Kaffka Margit /
Utolsó kommentek