.

Régi idők Mikulásai...

Voltak egyszerű, hétköznapi Mikulás napok, de vannak emlékeim között olyanok is, amiket nem felejt el az ember.

Még egészen kicsi voltam, de már elég nagy ahhoz, hogy vissza tudjak emlékezni...nagy hó esett, és úgy ragyogott este, hogy szinte világított. A szüleink estig dolgoztak, úgy hogy amikor bementünk a nagy szánkózásból, még nem volt otthon senki. Hamar sötétedett, és mi csak bámultunk ki a nagy fehérségre, villanyt se gyújtottunk, vártunk és vártunk...vajon milyenek lesznek az idei Mikulások ? Mit is kapunk majd?

A kiskaput persze bezártuk, majd anyu és apu kinyitják, ha megjönnek.

Egyszer csak a kisutcában hallani lehetett a lánccsörgés zaját.Sokan lehettek, mert nagy volt a riadalom . Hallottuk, ahogy kinyílik a kiskapu, de a bizonytalanság befészkelte magát a fejünkbe, szivünkbe. Én személy szerint az ágy alá bújtam, és még a lélegzetem is visszatartottam. A régi házakban a konyha mindig mélyebben volt, mint a szobák. Nálunk is úgy kellett két lépcsővel felmenni a szobába, így az ágy alól , ha kilestem, csak cipőket és kabátok alját láttam. Felismertem apám cipőjét, s már nem is remegtem annyira, a biztonságot jelentette nekem a kabátja csücske is.De egyszer csak kemény és mégis barátságos hangot hallottam :

- Gyertek csak elő, bújjatok ki gyorsan az ágy alól !- hát persze hogy nem jöttünk, mert abban az időben nem csak kedves Miklósok jártak ám, bizony voltak a csapatban csúnya krampuszok is, és volt náluk bot, hogy kicsit büntessenek is.

Aztán egyszer csak, mint a mesében....apró cukorkák gurultak be a régi kockás spárgaszönyegen....az egyik Mikulás letérdelt a lépcsőre, és egyenesen az ágy végébe gurította a színes édességet. Kinyúltam és megnéztem , igazi -e ? Valódi volt....kimásztam az ágy alól, persze porosan , könnyes szemekkel ...és csak néztem és néztem....az járt a fejemben, hogy én ezektől féltem ???