...
Itt az üdülési szezon, mindenki tervez, hogy hol is pihenjen a nyáron. Külföld, vagy belföld, egyre megy, a lényeg ,hogy kellemes legyen a pihenés.
No de nézzük csak, hogy 1989. előtt , egy Romániában élő házaspár, hogy is töltötte napjait a tengerparton, unokájukat is magukkal vitték a nagy útra, örömet akartak szerezni neki.
Amikor olvastam, először kicsit felháborodtam, majd elszomorodtam....a végkifejlet nálam: meg kell állapítanom, azért javult kissé a helyzet, de mindenhez pénz kell, talán akkor működik .
.
aug. 20.
Holnap indulunk Efóriára! Vonattal. Rendkívül szerencsés időpont: nem kell aug. 23-án itthon lenni. Bár így lemaradunk a külön húsról. Igaz, tavaly is csak ígérgették, aztán nem lett belőle semmi. Talán a tengerparton lesz mit enni. Ott külföldiek is vannak, előttük titkolják a kriminális állapotokat. Mintha lehetne ezt titkolni!
aug. 21.
Sajnos, köves a part! Ez nem Mamaia! Apró, éles kövek A szobában ázalékbogarak. De aránylag jó szobák - csak kibelezett tévével. A „szocialista" külföldiek külön blokkban vannak, még a lépcső sem közös. Erdélyi magyarral még nem találkoztunk Még így is „kiváltságosak" lettünk... Egy kicsit röstellem.
aug. 23.
Összehívott a gondnok minket, „románokat", a szálló halljába, „röpgyűlésre". ███ █████████████████████████████████████████████████████████████████ ████████. Egy teljes óráig, így!!! A gyereket Kálmus a hátára vette, a drágám a türelmetlenségtől kék-zöldre rugdalta a hátát. De nem mertünk távol maradni, Kálmus azt mondta, a gondnok jelenti, ki „tartózkodott". A tenger szép. A tengert nem lehet elrontani. Balázsnak elmesélem a szegény kis hableány történetét.
aug. 26.
Elromlott az idő. Meg lehet itt őrülni. Egész nap esik az eső. A szobánk ablaka a szeméttárolóra nyílik, távolabb valami félbehagyott építkezés csontvázai. Ha a háromszori étkezés nem lenne, fordulnánk vissza. Néha még húst is adnak, fasírtfélét. Balázs zabál, kétpofára. Csupa zúzódás a hátsó felem: a tengerbe köveken kell becsúszni. Kálmus sokkal biz 76. o.tosabb úszó, de azért nem kéne a gyereket a hullámokba olyan vadul bele-beledobálni... persze, a gyerek élvezte. Olyannyira, hogy az esti fürdőzés kedvéért még a mesémről is lemondott... Ma erre nem lesz módja! Egészen szürke a tenger. Ma sor kerül a szegény kis hableányra. Aki késeken járt emberlábak helyett: csakhogy a szerelmese közelében lehessen. Még táncolt is neki, szörnyű kínok közepette! De a királyfi mást szeretett. S a szegény kis hableány már a tengerbe se térhetett vissza: sirállyá változott, s ott röpköd ma is, ég s föld között, bánatát vijjogja az emberi fülekbe... Az egyetlen mese, amit az anyámtól hallottam. Ő a végén mindig elsírta magát. Én meg haragudtam a lelketlen királyfira. Kíváncsi vagyok, Balázs hogyan reagál a történetre. Nem szeretném ezt a hetet sem kihagyni a foglalkozásból. Kálmus e téren túl engedékeny. Olyan dolgokat eszel ki, hogy a rémület is belém fagy a parton. Cápát játszanak, harapják egymást, aztán fölállítja a gyereket a vállára, még a kis lábát se fogja, s onnan bukfencelteti a tengerbe... prüszköl, nyeli a sós vizet, köpköd, de azért mászik a kis bolondja vissza, „még, még... papa, még, még..." - Én ebben nem tudok versenyezni. Most persze lógatják az orrukat. „Mami, mesélj... csak te tudsz igazán mesélni..." No igen, mert mindjárt el is játszom neki, amit mesélek...
Már csak egy napunk van. Nem is bánom.
aug. 27.
Egy óra leforgása alatt kiderült az ég: meleg lett megint, kifejezetten kánikula. Mint az őrültek, rohantak le a partra. A hableányról egyébként Balázs úgy nyilatkozott, hogy minek jött ki addig a tengerből, amíg meg nem győződött róla, a királyfi szereti-e...? „Kis buta hableány - mondta, s félrefordította a fejecskéjét - azért persze sajnálom." Ez új vonás Balázsban: ez a praktikus fontolgatás. Ezt csak Kálmustól örökölhette, Kálmustól, aki órák hosszat képes türelmesen magyarázni a már fáradt gyermeknek, hogyan kell bogot kötni, hogyan kell a villát fogni... Tudom, hogy erre is szükség van. De ennél sokkal lényegesebb a szellemi hatás. Amit csak tőlem (tőlünk!) kaphat. Kálmus rábólint, helyesel nekem, aztán máris tanítja fejen állni. Levág a gyereknek ötven fekvőtámaszt, a kis bolondom meg rögvest próbálja utánozni.
Olyan jó lenne naplementekor kiülni a partra. S nézni a tengert, kettesben. Illetve hármasban. De éles kövek mindenütt! Kerti széket, napernyőt is csak külföldiek bérelhetnek, dollárért. Különben is, ezek a „férfiaim" be vannak sózva... most éppen kagylót gyűjtenek, amíg el nem vágják a tenyerüket...
A román üdülőtársak elkülönülnek, nem törődnek velünk, mi se velük. A „szocialista tábor" turistái - ahogy a szavakból kiveszem, zömében kelet-németek, csehek még elzárkózóbbak. Részben félnek, részben pedig fensőbbségtudatuk van. CCCccc! A nyugatiak strandrészét pedig dróttal elkerítették, még a vízben is. Legfeljebb a bólyán túl találkozhatnánk. De én nem tudok a bólyán túlra úszni. Pedig úgy szerettem volna egy kicsit gyakorolni a franciát. Legfeljebb az éjszakai bárba mehetnénk, a „valutás" szállodacsoportban. Oda meg akkor se kívánkoznék, ha történetesen lenne nyugati pénzem. Nem alkoholos csevelyre vágyom! Reménykedtem, legalább az esti sétákban: de hol sétáljunk? Préri, préri, préri... kő, kő, kő... Négyszáz méterre a parttól trágyaszag. És a kövek között - esküszöm! - patkányok.
Határozottan haza kívánkozom.
aug. 30.
Újra itthon. Balázs sírt, hogy hozzuk magunkkal a tengert.
/Jókai Anna: Szegény Sudár Anna...a könyvben vannak ilyen feketével kihúzott részek, még egy napló írása sem lehetett biztonságos.../
Utolsó kommentek