.

„Barbeau apó jóindulatú ember volt, és bátorságért nem ment a szomszédba, családját igen szerette, de soha nem követett el igazságtalanságot sem szomszédaival, sem a falubeliekkel szemben.

Már három gyereket etettek, mikor a felesége - talán mert tudta, hogy van mit aprítani a tejbe ötnek is, meg az évei is siettetik - egyszerre két kisfiúval örvendeztette meg. Olyan egyformák voltak, hogy egyiket a másiktól alig lehetett megkülönböztetni, egypetéjű ikrek, akik tökéletesen hasonlítanak egymásra.

Sagette anyó, aki kötényébe fogta fel őket, mikor a világra jöttek, az elsőszülött karjába tűvel rögvest egy kis keresztet karcolt, merthogy - mondta - a szalag vagy a nyaklánc elkeveredhet, s akkor elvész az elsőszülött joga. Mikor a gyerek majd megerősödik, olyan jelet kell vágni rajta, ami soha nem mosódik el, s ez meg is történt. Az idősebbet Sylvainnek nevezték el, ebből hamarosan Sylvinet lett, hogy megkülönböztessék bátyjától, aki a keresztapja volt, a kisebbiket Landrynak szólították, ez a név rajta is ragadt, mintha csak a keresztségben kapta volna, mert nagybátyját, aki a keresztvíz alá tartotta, fiatalkora óta Landriche-nak hívta mindenki.

Barbeau apó egy kicsit meghökkent, mikor a vásárról hazajövet két kis fejet látott a bölcsőben.

- Ej, ej - mondta -, keskeny ez a bölcső. Holnap reggel nekilátok, hogy kitágítsam.

Konyított valamit az asztalosmesterséghez, bár nem tanulta, s a bútorokat jórészt maga eszkábálta össze. Más jelét nem is adta a meglepetésnek, odament a feleségéhez, aki felhajtott egy nagy pohár meleg bort, s máris jobban érezte magát tőle.

- Te olyan derekasan dolgozol, asszony - mondta -, hogy a példád bátorságra serkent engem is. Itt ez a két újszülött, akiket etetni kell, így hát nekem is meg kell fognom a dolog végét kint a mezőn és a jószágnál. Légy nyugodt, feleség, nem ülök ölbe tett kézzel, de legközelebb ne lepj meg három gyerekkel, mert az már több lenne a soknál.

Az asszony elpityeredett, Barbeau apó elrestellte magát.

- Nana, anyjuk, sose búslakodjál. Nem szemrehányásként mondtam én, amit mondtam, ellenkezőleg, meg akartam köszönni neked. A két gyerek szép és jó formájú, nincs semmi hiba a testükön, meg vagyok elégedve velük."

/GEORGE SAND :A KIS FADETTE/

Tegnap fejeztem be George Sand :A kis Fadette ímű könyvét.

A könyv eseményei valamikor a XIX. Században játszódik, mikor is nem volt gond, hogy egy családban 2 vagy esetleg 5 gyerek született...pedig valljuk be, sokkal nehezebb idők jártak, mint a mi XXI. századunkban.

Mikor ezt a könyvet olvastam, előtte pár nappal korábban egy cikket találtam az ÚjSzó-ban, ami arról szólt, hogy milyen büntetésben részesült egy kínai család, mert megtartotta második gyermekét. Tudtam erről a gyerekszabályozási módszerükről, de nem gondoltam volna, hogy ennyire drasztikus. Azt a bizonyos cikket nem találtam meg, de egy 2011-es feljegyzést igen. Itt elolvashatja, akit érdekel...

Igaz, hogy Európa és Ázsia távol vannak egymástól, de hogy 100 év ekkora változást hozzon, szerintem nem is képzelték volna az akkori emberek...

/a csirkéről, aki ráugrott éppen a könyv tetejére,később írok.../