.
- 18 -
Járni az utcán, oly hosszú fekvés után! Érezni a szelet az arcomon, a szemembe tűző napsugarat, látni a jövő-menő embereket, jelen lenni az életben! Ha az orvos rendelője nem lett volna messze, gyalog mentem volna, énekelve. Nem szívesen bár, de intettem a taxinak. A taxis egy barom volt. Vastag szivart szívott, amitől felfordult a gyomrom, és útközben hirtelen s fölöslegesen fékezgetett. Néhány méter után rám jött egy görcs, és jókedvem a szokásos ide-gességbe fulladt. A rendelő tele volt nagy hasú nőkkel. Amikor az asszisztensnő megkért, hogy várjak,ingerült lettem. Nem volt kedvem egy levegőt szívni azokkal a nagy hasú nőkkel: semmiben nem hasonlítottam hozzájuk. Még a hasammal sem. Az enyém kicsi, alig látszik. Végre bejutottam, levetkőztem és fölfeküdtem az ágyra. Az orvos megkínzott téged,vájkált, nyomkodott, aztán lehúzta a gumikesztyűt,és fagyos hangon azt kérdezte: „Mondja, maga valóban akarja ezt a gyereket?" Nem hittem a fülemnek.„Természetesen. Miért?" - kérdeztem. „Mert sok nő azt mondja, hogy akarja a gyereket, de tudat alatt egyáltalán nem akarja. Anélkül hogy tudatában lennének, mindent elkövetnek, hogy a gyerekük ne szülessen meg." Megdühödtem. Nem azért vagyok itt,mondtam, hogy a jóhiszeműségemet kétségbe vonják, vagy hogy a mélylélektanról társalogjak, hanem mert tudni akarom, mi van veled. Hangnemet változtatott, és előzékeny lett. Vannak bizonyos dolgok ebben a terhességben - mondta -, amiket nem ért. Szerinte a pete jól beágyazódott, normális helyen van. A magzat jó ütemben, szabályosan növekszik. És mégis, mintha valami nem lenne rendben. A méh például túlságosan érzékeny, rendkívül könnyen összehúzódik, és ez arra enged következtetni, hogy a placenta nem kap elég vért. Mozdulatlanul feküdtem, ahogy mondta? „Igen" - válaszoltam. Kerültem az alkoholfogyasztást, és kevesebbet dohányoztam, ahogy ajánlotta? „Igen" - válaszoltam. Nem hajszoltam túl vagy nem erőltettem meg magam? „Nem" - válaszoltam.Éltem közben nemi életet? Ismét nemmel feleltem, és ez igaz is volt, hiszen tudod: nem engedtem, hogy közeledjen tegnap éjjel, jóllehet azt ismételgette,hogy ez kegyetlenség. Ekkor úgy tűnt, az orvos elbizonytalanodott: „Vannak gondjai?" „Igen" - válaszoltam. „Érte önt mostanában valami lelki megrázkódtatás vagy mondjuk valami bosszúság?" „Igen" - válaszoltam. Rám meredt, de nem kérdezte, hogy milyen megrázkódtatás, milyen bosszúság ért, aztán kifejtette a nézetét. Bizonyos esetekben az aggodalom,a sokk, a szorongás sokkal veszélyesebbek, mint a fizikai megerőltetés, mert görcsöket, méhösszehúzódást idéznek elő, és komolyan fenyegetik az embrió vagy a magzat életét. Ne felejtsem el, hogy a méh kapcsolatban van az agyalapi miriggyel, és hogy minden inger azonnal eljut a nemzőszervekhez. Egy erős felindulás, hirtelen fájdalom, düh könnyen a pete részleges leválását idézhetik elő. Ugyanilyen hatása lehet az állandó idegeskedésnek vagy nyugtalanságnak is. Hogy mást ne mondjon - bár nincs szándékában a tudományos fantasztikum területére tévedni -, igenis lehet halált okozó gondolatról beszélni. Már úgy érti, tudat alatt; hát ezért kell a legtökéletesebb nyugalmat magamra erőltetni. Ezért kell a lehető leggondosabban kerülnöm minden izgalmat, távol tartani magamtól a sötét gondolatokat.Nyugalom, derű, ez legyen a jelszó. „Doktor úr -válaszoltam -, ez olyan, mintha azt kérné tőlem,hogy változtassam meg a szemem színét: hogyan lehetnék egyszeriben derűs, ha ez ellenkezik a természetemmel?" Újra hűvösen végigmért. „Ez a maga dolga. Csinálja, ahogy tudja. Hízzon meg!" Aztán felírt görcsoldót és még néhány gyógyszert. Ha csak egyetlen csöpp vért is észlelek, rohanjak hozzá.Meg vagyok ijedve. És haragszom rád. Mit képzelsz te rólam: hogy én valamiféle tartály vagy doboz vagyok, amibe megőrzendő tárgyakat raknak? Nő vagyok, az úristenit, egy ember! Nem tudom kikapcsolni az agyamat, abba hagyni a gondolkozást. Nem tudom kitörölni magamból az érzéseket, nem tilthatom meg nekik, hogy felszínre törjenek. Nem tudok tudomást nem venni haragról, örömről, fájdalomról.Megvannak a magam reakciói: megdöbbenek, elcsüggedek. Még ha tehetném, se mondanék le róluk,mert akkor lesüllyednék egy növény vagy egy kizárólag nemzésre alkalmas fiziológiai gép szintjére. Milyen követelőző vagy, gyermekem! Először a testemet sajátítod ki, megfosztva legelemibb jogától: a mozgástól. Aztán meg ellenőrizni akarod az agyamat és a szívemet, elsorvasztod, kiiktatod őket, hogy többé ne tudjak érezni, gondolkozni, élni! Még a tudatalattimat is megvádolod? Ez már túlzás, ez már elfogadhatatlan. Ha együtt akarunk maradni, meg kell alkudnunk egymással. Tessék, én máris teszek valamien gedményt: meghízom, megajándékozlak a testemmel. De az agyamat nem adom. És a reakcióimat sem. Ezeket megtartom magamnak. Cserében igazán nem kérek sokat: csak apró örömöket. Most például megiszom egy jó pohár whiskyt, elszívok egy dobozcigarettát, egyikről a másikra gyújtok, és elkezdek dolgozni, hogy ismét ember legyek és ne doboz, és bőgök, bőgök, bőgök, és nem kérdem, hogy árt-e neked vagy sem. Elegem van belőled!
.
/Oriana Fallaci/
Utolsó kommentek