Minden, ami Amerika!

- 19 -

Bocsáss meg! Azt hiszem, részeg voltam, megőrültem. Nézd, mennyi csikk, és nézd ezt a zsebkendőt! Még mindig csupa víz. Ostoba dühroham kapott el, ízléstelen jelenetet rendeztem. Önző vagyok.Hogy vagy, gyermekem? Remélem, nálam jobban. Én egészen kimerültem. Annyira fáradt vagyok, hogy már csak ezt a hat hónapot szeretném valahogy kihúzni, amíg világra hozlak, aztán legszívesebben meghalnék. Te elfoglalnád a helyemet ebben a világban, én meg pihennék. Még csak nem is volna túl korai: azt hiszem, már mindent láttam, amit látni kellett, és mindent megértettem, amit meg kellett érteni.És különben is, ha egyszer már kibújtál a testemből,többé nem lesz szükséged rám. Bármelyik nő, aki képes szeretni téged, kiváló anyád lesz: a vér szava nem létezik, mese az egész. Nem az az anya, aki a hasában hord, hanem aki felnevel. Akár férfi is lehet.Apádnak is oda ajándékozhatnálak. Apád nemrég ismét itt járt, és hozott egy kék rózsát. Azt mondta,hogy a kék a kisfiúk színe. Most már a színre is gondol. Természetesen azt szeretné, ha férfi lennél: szerinte férfinak születni érdem, a fensőbbség jele. Szegénykém. Nem tehet róla, hiszen ő is mindig azt hal-lotta, hogy az Isten fehér szakállú öregember, Mária meg egy keltetőgép volt, aki József nélkül egy istállót  sem talált volna magának, és hogy a tüzet egy Prométheusz nevű férfi lobbantotta fel. Nem vetem meg érte. Csak egyszerűen nincs szükségem, nincs szükségünk rá. Sem a kék rózsájára. Ráparancsoltam,hogy távozzon, és hagyjon minket békén. Megingott,mintha fejbe vágták volna, aztán az ajtó felé indult,és szó nélkül távozott. Nemsokára mi is megyünk,méghozzá dolgozni. A főnök megemlítette, hogy ő belátással van, de - tette hozzá - bizonyos dolgokat tartsunk tiszteletben: egy állapotos nő csak a hatodik hónapban hagyhatja abba a munkát. Emlékeztetett az utazásra is: álnokul kedves volt, és megfenyegetett, hogy a megbízást átadja egy férfinak, mert egy -férfival-nem-történnek-ilyen-balesetek. Nagy nehezen legyőztem magamban a vágyat, hogy neki ugorjak, és elkezdtem szövegelni. Kemény tíz nap vár rám, be kell hozni a lemaradásomat. De megmondom őszintén: a gondolat, hogy újra dolgozni fogok,felráz ebből a bénultságból, ebből a beletörődésből,ami a halált juttatta eszembe. Szerencsére már tél van: a kabát alatt nem látszik, hogy mekkora a hasam. És most kezd csak igazán nőni. Mára például érezhetően nagyobb lett. A ruhámon érzem. Tudod,mekkora vagy tizennégy hetes korodban? Legalább tíz centi. A méhlepény már túl kicsi ahhoz, hogy befedje a magzatburkot, félrehúzódik. Könyörtelenül elárasztasz. 

.

/Oriana Fallaci/