A fagylalt története

A nagyvilágban

A "hideg nyalánkság" történetének közreadásával kedvet szeretnénk csinálni olvasóinknak a fagylaltozáshoz. A kínaiak már ötezer évvel ezelőtt ismerték a fagylalt korai változatát, mely hóból, tejből, gyümölcsléből és fűszerekből készült. A hideg csemege a perzsák és az arabok közvetítésével jutott el a Földközi-tenger menti országokba. Hippokratész orvosságként ajánlotta betegei számára, Nagy Sándor élénkítő szer gyanánt szolgáltatta fel a csaták előtt, míg Néró császár akár négyszáz kilométeres messzeségből is hozatott jeget, hogy elkészíthessék számára a mézzel, ibolyával, rózsavízzel, fahéjjal és gyümölcsökkel kevert fagylaltféleséget. A döntő újítás Marco Polo korából származik, amikor is rájöttek, a fagylaltkészítő edényt le kell hűteni, ahelyett, hogy a jeget kevernék a masszához. A világ első nyilvános fagylaltozóját 1672-ben, Párizsban alapította Procope. Habár eleinte csak a nyári szezonban volt nyitva, és kizárólag citromfagylaltot árult, nagy népszerűségnek örvendett. Olyan történelmi alakok kedvenc helyei közé tartozott, mint Voltaire, Rousseau, Diderot, vagy Napóleon. A hideg édesség sokáig csak a fejedelmi udvarok különlegessége volt, ám az 1700-as évek végén Párizsban már nyolcvanféle fagylalt és szorbet közül válogathattak a vendégek.

Hazánkban

"Magyarországon már a XVIII. században elterjedt nyalánkságnak számított a fagylalt, de akkoriban még inkább csak hideg nyalatnak nevezték. A fagylaltgépek eleinte kézi hajtásúak voltak. A jéggel bélelt nagy tartályban forgott egy kisebb: ebben hűlt és keveredett a massza. Ehhez azonban az inasoknak fokozatosan tekerniük kellett a gép karját, és a gyerekek is beállhattak segíteni egy fagyi reményében. A befagyott folyók vagy a Balaton jegét szalmából bélelt veremben gyűjtötték - ez fridzsiderként a kész fagylalt tárolására szolgált."