Virágvasárnap ünnepli az Egyház Krisztusnak Jeruzsálembe való diadalmas bevonulását, amelyről barkás körmenettel is megemlékezik. A körmenet jeruzsálemi eredetű, ahol minden esztendőben megismétlődött az Úr bevonulása a városba, akit a jeruzsálemi püspök helyettesített.
A processió népe a város falain kívül gyülekezett, itt történt a pálmaszentelés. A kapukat bezárták a körmenet előtt, csak később nyitották meg. A püspök szamárháton vonult be, a kanonokok és a hívek ruhájukat terítették eléje. A középkorban igen sok helyen „dramatikus" módon adták elő a bevonulást. Krisztust vagy az evangéliumos könyv, vagy pedig feszület jelképezte, amelyet zöldellő ágakkal díszítettek. Bártfán a XV. században a virágvasárnapi körmeneten szamárháton ülő Krisztus-szobor is szerepelt.
A virágvasárnapi szentelt barkát, ami Magyarországon a pálmalevelet helyettesíti, a nép szentelménynek tekinti. Göcsejben már szombaton kimentek az iskolásgyerekek „cicamaca ágért" (barkáért) a közeli erdőre. Ez alkalommal a fiúk fekete cukorsüvegből készített csákót tettek a fejükre, felbokrétázták, felpántlikázták, oldalukra fakardot kötöttek. A kislányok pedig fejükön fehér koszorúval jelentek meg az iskolában. Innen a mester (tanító) vezetésével párosan, világi dalok éneklése mellett, ünnepélyesen mentek az ágakat vágni. Miután ez megtörtént, a magukkal vitt ennivalót, többnyire tojást, elköltötték, és valamelyik gazda a hegyen borral kínálta meg őket. A szentelésre szánt „cicamaca ágakat" vállukon, most már valamely virágvasárnapi éneket énekelve vitték hazafelé. A templomot háromszor megkerülték, majd az ágakat odaállították az oltárt környező falakhoz.
A szentelt barkát az egész országban szinte orvosságul használták. Szegeden a család mindegyik tagja elnyelt belőle egy-egy szemet hideglelés ellen. Máshol torokfájás ellen nyelik. A felső-Ipolyvidéken azt tartották, hogy a tavalyról megmaradt szentelt barka és húsvéti morzsa füstje fölött fejjel lefelé lóbált gyerek kigyógyul a szemverésből. Sándorfalván a barkával a haldokló ember feje fölött keresztet rajzolnak, hogy kimúlása nyugodtabb legyen. Privigyén, amikor virágvasárnap a barkát szentelték, és a passiót énekelték, az anyák a templomba vitték a gyermekeiket, akik még nem tudnak beszélni, hogy mielébb oldódjék meg a nyelvük. Ez a hiedelem a jeruzsálemi gyermekek hozsannázásához kapcsolódik. A matyóknál az eladó lányt megveregették barkával, hogy minél hamarabb férjhez menjen. E szokás az aprószenteki korbácsolással keveredett. A palóc Széken, hogy a ló jól menjen: a barka között ostorhegyet is szenteltettek a templomban. Egyes vidékeken, ha valaki a passió alatt a felszentelt barkából keresztet csinált, és odahaza fölszögezte a pajta ajtajára, akkor a tehén tejét hiedelmük szerint nem bírják majd elvenni. Máshol a szentelt barkát a mestergerenda mellé teszik, mert különben a gonoszok megrontanák a tehenet. Eger vidékén, ha virágvasárnap a szentelt barkával megvesszőzik a tehenet, nem fog véres tejet adni. Szegeden, hogy a sertésvészt távoltartsák, az ólküszöb alá szentelt barkát tettek. Az Alföldön sokan a méhkasok alá is tettek, amikor először vitték a szabadba. Úgy hitték, hogy akkor a méhek sok mézet gyűjtenek, és jól rajzanak. Néhol a szentelt barkát porrá égették, és a vetőmag közé vegyítették, hogy a termés jó legyen. Úgy gondolták, bőven termő lesz az a gyümölcsfa is, amely alá a templomból virágvasárnap kisöpört szemétből raktak. A palóc falvakban virágvasárnapi szokás volt a „kiszehajtás". A „kiszehajtás" lényege, hogy egy női ruhába öltözött bábút körülhordtak, majd, hogy elpusztítsák vízbe dobták, vagy elégették. A mágikus rítusnak tartott „kiszehajtás", amely eredetileg - a halál vagy a tél megszemélyesítője - ezen a vidéken inkább tréfás jellegű, amely arra utal, hogy vége a böjtnek, elviszik a böjti ételeket, és újra ehetik a sonkát.
Haj, ki kisze, haj!
Jöjj be, sódar, jöjj!
A Nyitra-vidéki magyar falvakban a „kiszehajtás" után következett a „villőzés". A lányok feldíszített fűzfaágakkal jártak házról-házra, amely szokás egyértelműen a tél kiűzésére, a tavasz behozására utalt.
A virágvasárnap szentelt barka országszerte használatos volt égiháború idején is. Szeged-„fősőtanyán" a barkát ilyenkor szentelt gyertya lángjánál meggyújtották, a kémény alá tartották, hogy füstje eloszlassa a rossz fellegeket. Sándorfalván a barkát vihar, jégverés esetén elővették, apróra vagdalták. A pitvarban fölfordították az asztalt, négy lábára rátették az apróra vágott barkát, meggyújtották, és imádkoztak mellette. Szilágyságban égzengéskor szentelt barkával fültölték meg a szobát veszedelem ellen. Göcsejben a szalmazsákba tették, hogy a villám be ne csapjon a házba. Kéthelyen a virágvasárnap megszentelt „ciróka" (barka) egy részét tűzre tették, hogy füstje megakadályozza a villám becsapását. Másik részét húsvét napján a mezőre vitték, letűzdelték, hogy a jég elkerülje a vetéseket. Ilyenkor mindenfelé térdenállva ájtatoskodó embereket lehetett látni a földek között. Somogyban a barkát sírhalomba tűzték, hogy a vakondok fel ne túrja. A sok légy ellen úgy védekeztek a szobákban, hogy hamuvá égetett szentelt barkát szórtak el kereszt alakban az ajtók és ablakok előtt. Ezt háromszor megismételték, és úgy vélték, hogy most már a legyek nem jönnek vissza. Sok helyen a szentelt barkát a padlásra vitték, vagy az eresz alá tűzték fel, hogy a villámok mintegy meglássák őket, és elkerüljék a házat.
Cságoly Péterfia Béla Polgár Info
Utolsó kommentek