A "szabadság" parányi, sérülékeny, akár az emberi szív halni is képes, ha az út innenső oldaláról nézik, de végtelen, ha a másik oldalról. A lételem érzések beszűkülhetnek, korlátok közé szoríttathatnak, olyannyira, mint amikor a madárnak lenyesik a szárnyait. Nem képes felemelkedni (felülemelkedni). Jajveszékel a madár, de nem értik, ép hallással sem hallják. Dermedté válik a csend, a néma tekintet idegesítő közelséggé, a kérés fülsiketítő zajjá. Az egyre csak szűkülő tér még szürkébbre festi a hajnalok pazar színpompáját. S miközben tobzódik a gőgös és hiú életimitátor a Föld "jobbik, termékenyebb" oldalán, úton-útfélen, mint a kivert kutya kullog a magányosság, a kétségbeesés, a kitaszítottság.
Bármennyire nem világtalan, nem siket az emberfia, mellkasában dobogó szívével sem lát jól... Mindenki valamennyi ideje "Élet" címmel írja életének nagy művét. Minden egyes Életmű egyszer majd egyedi gondozásban fog megjelenni, de a kiadás időpontja teljességgel ismeretlen. Egyes lapok sorai értelmezhetetlenek, nem illenek bele a "képbe". Talán más is ír a könyvbe? Hoppá! Vannak még üresnek tűnő lapok... Ám a következő lapon már egy teljesen más történet kezdődik. A radír dolgavégezetlen hull alá, a tinta kifogyott.
forrás:Vigi blogja...
Ha egyszer álmodban a Paradicsomban járnál,
és lelked emlékeztetőül egy szál virágot kapna,
és reggel felébredve a virágot ott találnád
- Mondd, akkor mi volna?
(Coleridge, Samuel Taylor)
Utolsó kommentek