...SA eszembe juttatta a régi világ libatollas dunnáit...a stafírung fogalmát....
...olvassátok ezt az emlékezetes történetet , amit nem egykönnyen felejt el az ember...
Az igazi stafírung ...
( Szabó Sylvia)
Felejthetetlen karácsonyi ajándékaim egyikére nagyon gyakran visszaemlékezem.
Kamaszodó, tizenegy-két éves fruska lehettem. Korom ellenére, karácsony közeledtén még mindig azt vártam, kapok-e még én is játékot, mint a nálamnál öt évvel fiatalabb öcsém. Ezen a Szentestén is, az istentisztelet és az ünnepi vacsora után, apai nagymamám elhozta a karácsonyfánk alá az ő ajándékait.
Nagy örömmel adta át mindkettőnknek a szépen csomagolt dobozokat. Öcsém, ajándékát kibontva, ujjongott örömében. A csomagban egy szép garbót talált, ami alatt lapult egy kis versenyautó, és két zöldhasú (akkor még 100 koronás) egy nevével ellátott borítékban.
Én, a nagylány, a stafírungomhoz való konyharuhákat találtam. Egy tucattal! Biztos vagyok benne, hogy akkor én is kaptam borítékban zöld színű százkoronásokat is, de ezt emlékezetem már nem rögzítette. Hanem, szemlélgetve az ajándékomat, csalódva sírva fakadtam. Csak úgy rikácsoltam dühömben: „Micsoda karácsonyi ajándék ez egy kislánynak?!" (Itt persze kislánynak neveztem magam, mert játékról volt szó...)
Feleseltem és szavaimmal bántottam a nagymamámat. Az ajándék köszönet nélkül maradt. Látván csalódásomat, mamám könnyes szemmel nézett rám. Próbált a lelkemre beszélni, de látta, értelmetlen. Egy ideig várt, hátha megnyugszom. Én csak toporzékoltam megállás nélkül. Egy idő után megelégelte, felállt és hazament.
Nem emlékszem, hogy bocsánatot kértem-e tőle másnap vagy sem, de arra tisztán emlékszem, hogy Messiásként vártam keresztszüleim érkezését karácsony első napján. Ők mindig hoztak kedvemre való ajándékot. (Erre a várva várt ajándékra természetesen már nem emlékszem.)
Azóta eltelt pár évtized. Nagyikám meghalt. Most már én is átérzem, mennyire fájhatott neki az én gyerekes kirohanásom. Ö már akkor tudta, hogy eljön majd az idő, amikor a nem éppen a legbecsesebb ajándéka felbecsülhetetlen értékű kincsemmé válik.
És az idő eljött.
Amikor legutóbb otthon jártam, szülőfalumban, már a visszaútra készülődtem, mikor hirtelen eszembe jutott, hogy szükségem van pár új konyharuhára. Sebtében fel is nyitottam a stafírungos ládámat, és kivettem belőle egy szalaggal átkötött csomagot, amire régimódi, kacskaringós betűkkel az volt ráírva: „Szilvikéé. Karácsonyi ajándék, jó törlőrongyok Mamától."
A csomagot bontogatva lelki szemeim előtt újra lejátszódott a fenti jelenet, és bár sok karácsonyra és karácsonyi ajándékomra nem emlékszem már, erre a karácsonyra és erre az ajándékra, amíg dobog a szívem, emlékezni fogok.
Köszönöm szépen, drága Nagymama!
....és most egy picit a stafírungról....
Ünnep s hétköznap a Tisza partján
A történeti források arra utalnak, hogy Tiszavárkony falu lakói szegények voltak, ami anyagi kultúrájukra is rányomta a bélyegét. Fehér vályogfalú, nyeregtetős házaikban éltek. A szoba-konyha-kamra felosztású épület mennyezetén mestergerenda futott végig. Az erős, fenyőtörzsből fűrészelt gerenda akár évszázadokig is szilárdan tartja a födémet. Ma is megtalálható az egyik házban egy 1806-ból származó gerenda. A nádtetőt többször javítani kellett. A XX. században egyre több házon cserép váltotta fel a nádat. A ház végét a csúcsig tapasztották vagy deszkahomlokzat zárta az utcai oldalon. Ezen gyakran kis szellőzőnyilást vágtak. A háztetőt kovácsoltvas oromdísz zárta. Ez a katolikus házakon általában keresztalakú volt.
A konyhaajtón át lehetett bejutni a házba. A bejáraton kis félajtó, úgynevezett sarogáté vagy sorogja is volt, ami lehetővé tette jó időben, hogy a pitvarba természetes fény jusson be. Az ajtó fölé gádort építettek, amely az eső ellen védte a bejáratot. Az 1920-as években meghosszabbították ezeket a kis szögletes ereszeket az épület elején. Így keletkeztek a gangok, amelyeket aztán a XX. század második felében általában beüvegeztek.
A száz-százötven éves házakból több tucat még ma is dacol az idővel, de egyre több a téglából rakott lakóház. A kis ablakok helyett is nagyobbakat nyitottak, így ezek a kertes házak ma már jóval világosabbak.
Az egykori parasztházak utcai szobáját boglyakemencék melegítették. A kemencét a konyhából fűtötték rőzsével, szalmával, kukoricaszárral. A füst a kemence nyakán keresztül jutott a kéménybe. A kemence melegét a padkára ülő, a kuckóba fekvő személy érezte a legjobban, de az egész szobában kellemes tartózkodást biztosított télen, ha mindennap befűtötték. Később divatba jött a szögletes, „tükrös" (azaz hatoldalú csonka gúla alakú), padka nélküli forma. A telkeken az utcafronton álltak ezek a lakóházak, míg beljebb az ólak. Az épületek, a telek nagysága kifejezte a tulajdonos vagyoni állapotát.
A házak berendezése egyszerű, díszítetlen. A szobákban ágyakban, egyszerűbb fekhelyeken aludtak, lócákon ültek. A sarkos elrendezésű szobákban a sarokban volt a nyoszolya (ágy), végénél a ruha őrzésére szolgáló láda, előtte a szék vagy lóca.
Az 1870-es években egy láda, négy-hat párna, két dunna, két derékalj és a lány ruhái, a vászonneműek tartoztak a stafirungba. A vászonneműeket maguk szőtték a lányok, az ágyneműhöz szükséges libatoll összegyűjtéséről az édesanya gondoskodott. A szoba berendezéséhez tartozott egy nagy asztal is.
A fali fogasra akasztották a kabátokat, subát, a felső ruhadarabokat. Az első világháború táján már ruhásszekrényt, fiókos sublótot, kanapét is kaptak az iparos- és a kisbirtokoslányok férjhezmenetelükkor. 1900-ban például egy tízholdas gazda „egyes" (egyedüli) lánya két sifony (szekrény), egy asztal, egy konyhaasztal, három kanapé, tíz párna, négy dunna, két derékalj, négy szalmazsák, négy ágy hozományt vitt a házasságba. 1920-ban a falu egyik kovácsának négy fia és hat lánya volt. A lányok mindannyian egy sifont, egy kaszlit (fiókos sublótot), öt párnát, két dunnát, egy paplant kaptak a szülői háztól férjhezmenetelükkor. A magyar jogszokásoknak megfelelően a házasságkötéskor ugyanis a férfi vállalta azt, hogy feleségének, családjának lakást biztosított. A nő vitte magával a hozományt, stafírungot, azaz elsősorban azokat a textileket, legfontosabb bútordarabokat, amelyekre szükségük volt.
...aludtatok már libatollas dunna alatt ????
...a tollfosztásról még nem is esett szó...:)
Utolsó kommentek