"Nemsokára az ágyban feküdtem, de nem mertem eloltani a lámpát. Egy különös érzés jött rám, annál csodálatosabb, mert egészen fáradtnak éreztem magamat. Nem akartam, nem mertem elaludni. Úgy éreztem, hogyha elalszom, egyszerre védtelen leszek, magam sem tudtam, mivel szemben. Nem mertem kiereszteni kezemből az életem gyeplőjét. Homályos, érthetetlen hangulatok emlékei jöttek rám, régi álmaimból. Mindig rosszakat szoktam álmodni, és sohasem emlékeztem álmaimra. Ki tudja, milyen - milyen kín vár rám az éjjel. És amint ott vergődtem a párnák közt (hiába próbáltam olvasni), egyszercsak még csodálatosabb érzés fogott el. Úgy tűnt fel nekem, hogy én nem is az elalvás ellen védekezem, hanem az ébredés ellen. Úgy tűnt föl, hogy alszom, és nem akarok, nem akarok felébredni."
Babits Mihály: A gólyakalifa II.
Utolsó kommentek