Nő és férfi....

Weöres Sándor

A teljesség megbomlásának fő-formája, hogy nő és hím lesz belőle. A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek ép úgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény, aki a nőséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja.

Ahogy a nő-test és férfi-test kiegészítésre szorul, épp így csonka a nő-lélek és férfi-lélek. A nő nem ismeri a világosságot, a férfi nem ismeri a meleget. A nőből hiányzik az igazi teremtő erő, a férfiból az igazi életerő. A nő ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik, csak azt fogja fel belőle igazán, ami benne mozgalmas, eleven pezsgésű eseményszerű: a teremtés templomát úgy tekinti, mit egy uzsonnázóhely, pletyka sarok. A férfi, ha az emberi tenyészés édes játékaiban és meleg meghittségbe helyezkedik, elhomályosul, elgépiesedik: az élet templomát úgy tekinti, mint alkalmat a kényelemre. A nő oldottan lebeg az élt mozgó, forró áramában és csak arra figyel, ami szerves összefüggés tenyészet, enyészet: a férfi zártan határoltan evez a mindenségben és érdeklődése tárgyait szigetekként szemléli.

Ha a férfi olykor átlát egy nő lelkébe, vagy a saját férfi lénye alatt rejtetten létező nőt figyeli: látja, hogy vöröses félhomályban az egymásba mosódó, alaktalan dolgok csíraként forró lüktetésben élnek: ha a nő előtt feltárul egy férfi-lélek, vagy önmagában rejtett férfi lénye: látja, hogy kékes szürke fényben dideregnek a dolgok, egymástól elkülönülve, szoborszerűen.

A nő, ha dolgozik, munkájába örömeit bánatait, egész világát belesugározza: a férfi, ha dolgozik, munkájában minden mást elfüggönyöz előle. A nő, ha kártyázik, feloldódik a játszó csoportban és nyerni a játszóktól akar: a férfi, ha kártyázik, ráhurkolódik a játék váltakozására és nyerni a játékban akar. A nő, ha felbont egy narancsot s abból pár gerezdet jószívvel feléd nyújt, szinte önmagát bontotta fel, saját érzésvilágából nyújtja feléd azt, ami belőle téged illet: a férfi, ha jó szívvel étellel kínál, örül, hogy neked is adhat abból, ami az övé. A nő a szeretett férfi életét egybe akarja olvasztani a saját életével: a férfi a szeretett nőt saját lényéhez akarja fűzni mennél szorosabban. A nő a szerelemben életének mámorára-teljesülését keresi: a férfi a szerelemben a mámorzárt, folyton fokozódó egészét keresi.

Nő és férfi igénye nem fedi egymást: épp ezért a nő kiegészítője nem a kiváló teremtő férfi, hanem az arszlán aki folyton sürög és a nőt magával sodorja, újra meg újra elkápráztatja, még ez a kettős röpködés végül családi biztonsággá higgad: s a férfi kiegészítője nem a kiváló, éltető nő, hanem a bűbájos, aki a férfi érzékeit feltudja pezsdíteni, s ezen át egész lényét lelkesedésbe ragadni, s ráadásul át tudja venni az illető férfi meggyőződéseit, kedvteléseit, terveit. Mint hogy a nő ritkán találja meg egyszemélyben az arszlánt és a családfőt, s a férfi a bűbájost és alkalmazkodót, innen a sok csalódás.

A férfi lénye kemény mag, a nő lénye csupa vonatkozás. A családi, vagyoni és egyéb körülmény a férfinál: életének formálója: a nőnél: maga az élet. Egy férfit akkor ismerhetünk meg igazán, ha körülményeitől mentesen, magába-véve vizsgáljuk, egy nőt akkor, ha az emberekhez és körülményekhez való vonatkozásait sorra-vesszük.

Ha egy nő regényében az „ideális férfi" szerepel: nagy nőhódító, tökéletes családfő, bátor és határozott cselekvő, bármihez kiváló tehetsége van, de nem tudjuk, a sok kiválóság hol fér el benne, mert lénye nem több, mint egy felöltöztetett férfiarcú fabáb a ruhaüzlet kirakatában. S a férfi regényében szereplő „ideális nő" csupa rózsaszín finomság és arany okosság, de egyetlen igazi vonatkozása, hogy tűzön-vizet át szerelmes a férfi-hősbe, akivel önkéntelenül azonosítja magát az író is, az olvasó is: oly talajtalanul libeg a világban, mit a karácsonyi képeslapok édeskés angyalkái.

Melyik ér többet: a nő, vagy a férfi? Mindegy. Bármelyik elérheti a legvégsőt: a teljességet. De mindegyik más módon: a férfi saját zárt lényét fejleszti egyre nyitottabbá, teljesebbé: a nő, mint egy puha melegség száll a végső puha, meleg fészekbe.