Lacy egy üzletben tejet készül vásárolni....mindenki a szörnyű iskolagyilkossággal foglalkozik...az eladó beszélgetni kezd vele...
„ -Jaj, ugye milyen szörnyű...?
-Az ember ugye elgondolkodik, kik lehetnek annak a fickónak a szülei...? Hogyhogy nem sejtettek semmit?
Lacy némán bólintott, mintha félne, hogy már a hangja is elárulá a kilétét. Szinte túlságosan is könnyű egyetérteni ezzel az emberrel: hát tényleg létezik ennél szörnyűbb gyerek??! És nála rosszabb anya?!
Nagyon egyszerű azt mondani, hogy minden szörnyű gyermek mögött ott áll egy szörnyű szülő, de mi van azokkal, akik a legjobb tudásuk szerint megtettek mindent, amit csak bírtak? Mi van az olyanokkal, mint ő, aki feltétel nélkül szeretett, tigrisanyaként védelmezett, és erős volt abban is, ha biztatni, buzdítani kellett, mégis egy gyilkos került ki óvó szárnyai alól???
Nem maradt semmije. Mindent odaadott a fiának. És a legszívfájdítóbb ez: nem számít mennyire szeretnéd, hogy a gyereked kiváló legyen, nem érdekes, mennyire játszod meg , hogy szerinted tökéletes - nincs mese, így is , úgy is csalódást okoz. Előbb -utóbb kiderül, hogy a gyerekeink jobban hasonlítanak ránk, mint hinnénk: ugyanolyan sérültek és lelki roncsok, mint mi magunk."
(Jodi Picoult...Tizenkilenc perc)
Utolsó kommentek