...ezt most Ilonának....
A tó
„A tó tehetetlen. De nem szíves. A tó a gyorsúszókat szereti. Megveti a pancsolókat, a mocsoktól fél; felbőrzik.
A tó , ha akar , ad. De a kisszerű fosztogatókat nem érti.
A tó édesvizű, nem mar a húsba, és nem is illuzionista, mint a tenger: nem ígéri sem a határtalnt,sem a végtelent. Azért ő is kápráztat egy kicsit. Ritka hajnalon és ritka alkonyatkor a napról és a naphoz gyöngyös sugárhidat vezet. Várja az első gyalogost, aki nekiindul a parttól a fénynek, meztelen talppal. De csak a szörfök kiképzett anyagéle szabdalja keresztbe a gonddal vetített utat. Mi hát a kárpótlás? A vihar. A tó nagy alakítása.
Megszánja az orkán, a villám , az eső: rendezőnek elszegődik. A tó sóvárog a viharra. Kínjában köpi a kénsárgafüstszürke iszapot. Hiszen mindenki játszhat a testével, paskolja kénye-kedve szerint, s az ő válasza csak egy-egy fodor, loccsintás, nyújtózás a szegélyig.
A rikoltásra susogva felel. A viharban végre ugrik. A hullámizom megfeszül, domborodik, határt nem tisztel. És táncoltat ám, gyilkol is: néha balekot, de inkább pofátlan pimaszra vadászik, aki csak a roppant tengert féli, hetykén hirdetve: a tó nem veszélyes. Egy tóban nem történhet tragédia. Pedig az elem ugyanaz. És ugyanaz a fulladás keserve."
(Az ifjú halász és a tó...Összegyűjtött novellák...Jókai Anna)
Utolsó kommentek