Egy rövid történetet szeretnék idézni a könyvből, Osho itt gyermekkorárol ír....
"A madarakat hallgatva emlékszem.....a középiskolában a tanterem mellett gyönyörű mangófák álltak, és a mangófákon madarak raktak fészket.Most is szól a madarak éneke, az ő hangjunknál nincs édesebb.
Igy aztán mindig az ablak mellett ültem, néztem a fákat meg a madarakat, és a tanárom rettentően bosszankodott. Azt mondta:
- A táblára nézz!
- Ez az én életem - feleltem - ,és jogom van eldönteni, hogy hová nézek. Odakinn olyan szép, a madarak énekelnek, a virágok nyílnak, és a nap sugarai a fák ágai közt ragyognak! Nem hiszem , hogy a tábla ezzel versenyre kelhetne!
A tanár olyan mérges lett, hogy azt mondta:
- Akkor menj ki , és állj odakinn az ablak előtt, ha nem akarasz a táblára nézni, mert én most matematikát tanítok, te meg a fákat és a madarakat bámulod!
- Ez nekem jutalom , nem büntetés!- mondtam , és már indultam is .
-Hogy érted ezt?!
- Soha többé nem fogok bejönni: ott állok majd kinn az ablak előtt minden nap.
- Te megbolondultál! Megmondom apádnak és a családodnak, hogy csak pazarolják rád a pénzüket, ha odakinn álldogálsz!
- Azt csinál , amit akar! Tudom hogyan rendezzem el ezeket az ügyeket az apámmal. Ő pedig nagyon jól tudja, ha egyszer úgy döntök, hogy kint állok az ablak előtt, akkor azon semmi nem váltóztathat.
Az igazgató is észrevett, hiszen minden nap körbe járta az iskolát. Megdöbbent, hogy mit keresek ott folyton. A harmadik vagy negyedik napon odajött és azt mondta:
- Mit csinálsz? Miért ácsorogsz itt kint folyton?
- Megjutalmaztak - feleltem.
- Megjutalmaztak? Ez neked jutalom?
- Csak álljon ide mellém, és hallgassa a madarak énekét! A fák olyan szépek.....gondolja , hogy inkább a táblát meg azt az ostoba tanárt nézem...hiszen csak ostoba emberek mennek tanárnak, akik más munkát nem találnak. Szinte mind harmadosztályú diplomával rendelkezik. Szóval sem a tanárt sem a táblát nincs kedvem bámulni. Ami a matematikát illeti, nem kell aggódnia, majd csak elboldogulok vele valahogy. De ezt a szépséget nem mulaszthatom el. Mellém állt és azt mondta:
- Ez valóban csodaszép! Húsz éve vagyok itt igazgató, de még soha nem álltam meg itt. És egyetértek veled, hogy ez jutalom. A matematikát illetően pedig....én ezen a szakon végeztem. Bármikor bejöhetsz hozzám , és elmagyarázom, ha valamit nem értesz. Szóval állj csak itt nyugodtan ezután is.
Igy aztán lett egy jobb tanárom, mert az iskola igazgatója jobb matematikus volt. A matematikatanárom teljesen összezavarodott. Azt hitte , néhány nap múlva belefáradok, de már egy hónap is eltelt azóta, hogy kiküldött. Akkor kijött hozzám, és azt mondta:
- Ne haragudj. Amikor az osztályban vagyok , folyton bánt, hogy arra kényszerítettelek, hogy itt kint állj. Nem csináltál semmi rosszat. Leülhetsz bent is, és nézhetsz ahová csak akarsz.
- Most már késő! - feleltem.
- Hogy hogy késő?
- Úgy értem, hogy élvezem , ha itt kint lehetek. Ha az ablak mögött ülök, csak nagyon keveset látok a fákból és a madarakból, itt viszont ezernyi mangófa látványa tárul elém. És ami a matematikát illeti, az igazgató maga tanít, minden este eljárok hozzá.
- Micsoda?!
-Igen! Egyetértett velem abban, hogy itt állni jutalom , nem pedig büntetés.
A tanár egynesen az igazgatóhoz ment:
- Ez így nem helyes! Én megbüntetem , maga meg még bátorjtja is!
- Felejtse el a büntetést meg a bátorjtást! - felete az igazgató. - Magának is ki kellene mennie néha. Tudja, most már én is alig várom! Máskor rutinszerűen szoktam körbejárni az iskolát, de most alig várom! Nap mint nap körbejárok, és mindig ott maradok egy kicsit annál a fiúnál, a fák mellett. Most először döbbentem rá, hogy vannak szebb dolgok is az életben , mint a matematika - a madarak dala, a virágok, a zöldellő fák, a lombok közt átszűrődő napsugár, a szél, ahogy fúj, és az ágak közt énekel.Néha magának is oda kellene állnia mellé!
A tanár szomorúan jött vissza, és azt mondta:
- Az igazgató elmondta, mi történt. Mit tegyek most? Hozzam ki az egész osztályt?
- Az remek lenne! - válaszoltam. - Leülhetnénk a fák alá és tarthatna ott matekórát! De én nem fogok bejárni az osztályba, akkor sem, ha megbuktat - amit amúgy sem tehet meg, mert többet tudok matekból, mint bárki más az osztályban. Van egy jobb tanárom. Maga egy harmadosztályú matektanár, de az igazgatónak első osztályú a diplomája.
Néhány napig töprengett ezen, aztán egy reggel, amikor odamentem, láttam , hogy az egész osztály ott ül már a fák alatt. Azt modtam a tanárnak:
- Remek! A szíve még él! A matemetika még nem ölte ki."
(Osho: Gyermekek könyve...)
Utolsó kommentek