"Santiágo átvirrasztotta az egész éjszakát. Virradat előtt két órával fölkeltette az egyik arab fiút, akivel a sátoron osztozott, és megkérte, hogy mutassa meg neki, hol lakik Fatima. Együtt odamentek. Santiágo ezért annyi pénzt adott neki, amennyiért egy juhot vehetett volna.
Aztán megkérte a fiatal arabot, hogy derítse ki, hol alszik Fatima, keltse föl, és mondja meg neki, hogy a fiú várja őt. Az arab megtette, és egy újabb juhra valót kapott érte fizetségül.
- Most hagyj minket magunkra - mondta neki Santiágo, s az arab fiú büszkén ment vissza aludni a sátrába: az oázis bölcsének segített, és két juh ára csörgött a zsebében.
A sátor előtt megjelent Fatima, és Santiágoval elmentek sétálni a pálmák alá. Santiágo tudta, hogy ez ellenkezik a Hagyománnyal, de ez most egyáltalán nem számított.
- Elmegyek - mondta. - És azt akarom, hogy tudd: visszajövök. Szeretlek, mert....
- Ne mondj semmit - szakította félbe Fatima.- Az ember azért szeret, mert szeret. Nem kell hozzá semmi indok.
De Santiágo folytatta:
- Szeretlek, mert álmot láttam, mert találkoztam egy királlyal, üveget árultam és vándoroltam a sivatagban, mert a törzsek háborúzni kezdtek, és én odamentem a kúthoz, hogy megtudjam, hol lakik az alkimista. Szeretlek, mert az egész Mindenség összefogott, hogy elérjek hozzád.
Összeölelkeztek. A két test most először érintkezett egymással.
- Vissza fogok jönni - ismételte a fiú.
- Azelőtt vágyakozva néztem a sivatagot - mondta Fatima. - Most reménykedve fogom nézni. Apám egy napon elment, de visszatért anyámhoz, és mindig visszatér.
Ezután már nem szóltak. Egy kicsit még sétáltak a pálmák alatt, és aztán Santiágo elbúcsúzott a lánytól a sátor bejárata előtt.
- Visszajövök hozzád, ahogy apád visszajött anyádhoz - mondta neki.
Észrevette, hogy Fatima szeme könnyel van teli
- Te sírsz?
- A sivatag asszonya vagyok - mondta, s elfedte arcát. - De elsősorban asszony vagyok."
Paulo Coelho
Utolsó kommentek