Egy nagyon régi könyvet olvastam a napokban.1958-as kiadás. Egy szlovák írónő írta ezt a gyermekeiről szóló történetet. Igaz, az elején kihagyogattam lapokat, mert tudni illik ez egy baba napló forma könyv, és kissé kinőttem már a gyerekek 1-2 éves korig való selypítéséből, meg szerintem ez annyira személyes történet, ami anya és gyermeke között zajlik. Viszont elolvastam az előszót és érdekelt , hogy vajon milyenek lesznek ezek a gyerekek nagy korukban.Tudni kell még a könyvről, hogy az 1880-as években történt eseményeket dolgozza fel, 1910-ig.

Csak az egyik érte meg a felnőtt kort.A nagyobbik gyermeke , Elenka, nyolcévesen skarlátot kapott. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, de a szövődmények egy tüdőgyulladást is hoztak, ami bizony elvitte a kicsi lányt. Mindössze nyolc éves volt.

A kisebbik gyermeke, Iván megkapta a tüdőbajt, és évekig szenvedett.Harminc két évesen őt is elvitte a betegség.

Sokat gondolkoztam a könyv után .Az járt a fejemben, hogy az 1800-as években mekkora is volt a gyermek halandóság, milyen egyszerű betegségekre nem volt még gyógyszer, hiszen ekkor még nem ismerték a penicillint sem.

És most mennyivel jobb? Van gyógyszer, de megjelentek a bódító szerek is. Lovas szekérrel közlekedtek, és azt hiszem már vonatra is ültek, lassúbb volt a közlekedés, de talán biztonságosabb. Most őrültek módjára hajtanak az országutakon, és annyi a baleset, hogy túl tesz a gyermekhalandóságon is. Nem voltak fegyverek, csak kezdetleges fajták, és most mi van? Az iskolás gyermekek egymást pusztítják az iskola padok között. Nem is folytatom, mert a felsorolás nagyon hosszú lenne. Nem tudom eldönteni, mikor is volt jobb, most a luxus kellős közepén, avagy akkor a mezőn , amikor nem volt még penicillin???

Vissza térve a könyvhöz, felnézek erre az írónőre, aki le tudta írni , ahogy meghalt mindkét gyermeke, ahogy eltemette őket. Szörnyű idők lehettek szörnyű fájdalommal,  hiszen az élet rendje mégis csak az, először a szülő távozik, s csak utána a gyermekei.