.

A legújabb szerzeményeim...

Elcsodálkozom, ahogy Wass Albert ír...festi a szavakat. Eszembe jut, hogy valahol olvastam arról, mért is jobb a könyv, mint a film?

És valóban, egy könyvet ha olvasok, bármilyennek láthatom a tájat, az ember...de ha a filmet nézem, már adva van , hogy milyen is volt az a kunyhó, és hogyan is folyott az a patak...már nincs képzelett, csupán a megadott kép...

Az első részt már elolvastam, és életemben nem olvastam még ennyit a málélisztről és a puliszkáról. Utána fogok nézni, hogy is készül az az igazi havasi puliszka, amit kézzel ettek, túróval kevertek, valami mennyei íze lehetett, ott fenn az óriási fák akatt, a patak vizéből főzve.

Aki persze tudja, hogy hogyan készül, az ossza meg velem.

.

.

" - De te, leány... amikor megláttam a kezedet, tudtam. Te vagy az, aki megbosszulod mindazt, amit elkövettek rajtunk, a kakaskodó gazok, az ocsmányok, a disznók... te vagy az! Boszorkány vagy, leány! Ott van a homlokodon a jel, tenyeredben az írás. Te nemcsak tudod a titkokat: te érzed a titkokat, leány. Érzed és csinálod, ha nem is tudod, úgy is. Boszorkány vagy, igazi boszorkány, amilyen én akartam lenni. Aki veled alszik, a halállal alszik. Aki megkíván téged, a halált kívánja meg. Megrontod a lelkeket, és füstté oszlik szét szemed pillantásától a férfiak esze. Te vagy a nagy bosszúálló, aki vámot szedsz közöttük mindazért, amit lányokon elkövettek valaha is ezen a földön...

- Tűzben születtél, s tűz emészti el a testedet is. Láthatatlan árnyék jár veled, s elveszett a férfi, aki ebbe az árnyékba belelép. Jó vagy, és szelíd, de veled jár mégis a bosszú és a pusztulás, mert boszorkány vagy, s nem tehetsz arról. A liliom illatától elpusztul a légy, aki belerepül. Te vagy az erdők tüzes lilioma, aki megölöd a férfiakat, ha szemüket reád vetik. Te vagy a babonás virág, akitől tüzet fognak a szívek, és elégnek, mint fű a parázson... a halál van az ágyadban, a halál van a testedben, a halál van az ajkaidon...

A leány szeméből omlani kezdtek a könnyek. Lehunyt szemmel, mozdulatlanul ült a babonás füstben, de lehunyt szeme alól peregtek a könnyek egyre. A cigányasszony reszelős, vén hangja nehány pillanatra elhallgatott. Aztán csontos, fekete keze kinyúlt a füstön át:

- Ne sírj, leány! Nem tehetsz róla. Add a kezedet!

Reszketve nyújtotta a kezét. A serpenyő parazsának melegét érezte a bőre.

- Nem tehetsz róla. Jó vagy és szelíd. Szeretni akarsz, és halált osztogatsz. Nem érzed a gyűlöletet, aminek eszközéül jöttél erre a földre. Terméketlen maradsz, mint a tűzliliom, aminek illata megöli a legyeket. Ha életet hoznál mégis a világra, magad ölnéd meg azt is, és nem tehetnél róla. Borzalmas írás van a tenyereden, leány... és az írások ellen nem tehetünk semmit. Te vagy a bosszú angyala, akinek boszorkány a neve... szép és borzalmas a sorsod, félelmetes és gyönyörűséges... kívánságod parancs a poklok hatalmasai előtt, vágyad beteljesül, mielőtt kimondanád... gyűlöleted vért és tüzet teremt, s csókod nyomán kinyílik a halál... megcsúfolt szüzek bosszúját hordozza a véred... megcsalt leányok átkát váltod valóra... eredj... megérzed a szemek mögött a gondolatot, és meghallod a szavakat, amiket nem mondanak el. Meglátod, ami láthatatlan, meghallod, ami hang nélkül való, s megérzed, aminek illata sincs, mert még meg sem született az időben. Eredj! Kérdezni jöttél, és én feleltem. Eredj, leány! Valaki vár. "

.

/Wass Albert : Az urszubeli leány/