.
Mi koptatja el az embereket?
"A legnagyobb baj, hogy semmiségek koptatják el az embereket. Nem az idő, és nem a munka, és nem a gond, de még csak nem is a valamirevaló szenvedés, mert az egészen mást tesz velünk - lehet, hogy összetör, de nem koptat el.
Hanem a semmiségek, azok elkoptatnak. Odarajzolják a bosszúság és ingerültség szürke vonalait a szájak és a szemek köré, mint Gullivert a törpék. De azért csak rohannak tovább, mert mindig ezer dolguk van, ahelyett hogy egy lenne, vagy néhány, amire igazán odafigyelnek. És addig futkosnak mulandó dolgaik között egyiktől a másikig, míg elfelejtik a mulandóságot, és nem figyelnek ziháló tüdejük tapintatlan és fontos zajára, pedig a mulandóságra gondolni kell, ha tudni akarja az ember, hol érdemes lelassítani a lépteit, vagy megállni majdnem örökre.
De a semmiségek nem tűrik ezt. Őértük rohanni kell, mert egy bizonyos helyen csak aznap lehet cserepeket szerezni a nyaraló tetejére és nélkülözhetetlen híreket a nélkülözhetetlen jólértesültséghez. Egészen kis híreket persze, aprócska híreket, amelyek nélkül nem tudnánk, kicsoda lett fontosabb ember, és kinek kell öblösebb hangon köszönni. Mert azt mondják, hogy okosan kell élni, és haszontalan dolgokra nincs idő. Aki pedig ezt megtanulta, az boros állapotban se köt már örök barátságokat, s tudós egzaktsággal megtervezett életében értelmetlenül azt se kérdezi meg senkitől, hogy hogy van. Olyasmire se tékozolja idejét, hogy észrevegye a fákat, azoknak pedig naponta akad - még lombtalanul, levéltelenül is - egy jó szavuk mindenkihez.
Néha már csodálkozom, miért tűrik el, hogy körülöttünk még annyian foglalkozzanak teljesen haszontalan dolgokkal - hangszerek húrjait gyötörjék holmi hangokért, mikor úgyis annyi a zaj -, vagy kezeket faragjanak ki kőből. És néha már azt gondolom, hogy csak a gyerekek figyelnek a világra teljes komolysággal - mindenre, még a kavicsokra is, s ha elvesztenek közülök egyet, akkor vigasztalanul zokognak, mert még nem tanultak meg okosan élni, és azt mondják, hogy soha, de soha nem lesz olyan gyönyörű kavicsuk többé - és teljesen igazuk van.
A semmiségek csak egyet csettintenek, és megfuttatják alattvalóikat, és ez koptatja el az embereket, mert föl-alá szállva a páternosztereken nem lehet belőlük még Sziszüphosz se, hiszen neki csak egy dolga volt, s azt komolyan csinálta.
De ők még el se fáradhatnak, nincsen megengedve, mert kötelező a jó kedély, és rengeteg tréfát kell elsütni naponta - csak ne legyen csönd, mert az túl sok mindent tesz hallhatóvá.
A sok semmi beszéd koptatja el az embereket, a félmondatoktól kopnak el a hangszálaik, mert a félmondatok félkörei beléjük akadnak mint a horgok - és elkopik a hallásuk, mert soha se érik erős szavak őket, és elkopnak a semmi kis mozdulatoktól, ahogy észrevétlenül odébb löknek valakit egy centi előnyért, s mintha korcsolyapályán lennének, úgy siklanak el virtuóz módon azok mellett, akik elestek.
Elkoptatják őket büntethetetlen bűneik, mert finom és láthatatlan pányvát vetnek csak másik után, és senki sincs, aki egy este rájuk kopogjon, és megmondja, egész mondatokban, hogy mit csináltak. Pedig ez talán még segítene, megállíthatná a kopást.
Ha már őrlődik az ember, történjen ez legalább valóságos malomkövek között, csak nem a semmiségektől. Mert minden jobb, mint az elkopás, még a szenvedés is. És szerencsétlenek azok, akik szenvedni már nem tudnak, csak bosszankodni - akike tnem némit el soha a részvét vagy a harag - nincsenek elragadtatva vagy fölháborodva - nem hajolnak ki a vonatok ablakán, hogy az utolsó percig és utána is sokáig integessenek - ők már csak üdvözölni tudják ismerőseiket, de megszorítani már nem képesek egy másik ember kezét - mert elkoptatták őket a semmiségek.".
/Ancsel Éva: Töredékek az emberi teljességről/
Utolsó kommentek