ANYÁM FEKETE RÓZSA...

.

Anyámnak fáj a feje,
nem iszik feketét -
Anyámnak fáj a feje,
nem szed be porokat:
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
szótlanabb sápadtsággal
söpröget, mosogat.

Anyámra durván szólnak
jöttment idegenek?
Anyám az ijedtségtől
dadog és bereked.
Sötét kendőjét vonván,
magányát húzná össze:
ne bántsa többé senki,
félelmét ne tetőzze.

Anyám utakon lépdel
s nem jut el sehova.
Szegénység csillagától
sebes a homloka;
vállára még az orgonavirág
is úgy szakad,
mintha csak teher volna,
jószagú kárhozat.

Nyár van égen és földön,
zene szól, muzsika,
Anyám csönd-sivatagján
el kell pusztulnia.
Gépek, gyártmányok zengnek
csodáktól szélütötten,
de egy se futna hozzá:
„segítek, azért jöttem".

Anyámnak fáj a feje -
anyámnak fáj a semmi,
Anyám fekete rózsa
nem tud kiszínesedni.
Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi -
Bejön egy madár érte
s csőrében elviszi.

.

/Csoóri Sándor /

.

.

Anyai szó...

.

Vertük a fecskefészkeket,

az istálló eresz alatt,

kínoztuk és csaptuk a földhöz

a kopasz fecskefiakat.

Nem hatottak meg a kifosztott

madarak sikongásai, -

játszottunk... Van-e különb játék,

mint életekkel játszani?...

Egy kisfecskét én hazavittem,

hogy anyámnak megmutatom -

A szívemet cseréltem el

azon a végzetes napon,

az én ártatlanul kegyetlen,

öldöklő gyermekszívemet...

Anyám is jobban tette volna,

ha nem szült volna engemet!

Nem bántott, csak azt mondta, hogy

a fecske Isten madara,

s aki bántja, azt megveri

az Isten tüzes ostora.

Azt kérdezte: hogy esne nékem,

ha megfogna egy óriás,

s kitépné a két kezemet,

mikor nem is volnék hibás?...

Tanyasi játszótársaimnak

elmondtam: mit mondott anyám,

de félrelöktek. Nem fogott

rajtuk a jámbor tudomány.

Magam is maradtam, kis tudós,

egy játékommal kevesebb,

két kezem tisztább, mint a másé,

de a két szemem könnyesebb...

Miért is tanított jóra, szépre?

Miért nem mondta, hogy öld, csak öld,

ne sajnáld a kicsit, a gyengét,

mert az erőseké s Föld,

kiknek szívében nincs bűnbánat,

se irgalom, se kegyelem!...

Fegyverrel bírják a világot,

és énnekem nincs fegyverem.

Nincs fegyverem más, csak a szó,

és nem hallgat rám a világ,

nem hallja meg, hogy sikoltoznak

fiaik után az anyák.

Nem hallja, hogy siratja rablott

szerelmes a szerelmesét, -

egy neveletlen, óriás,

vad gyermek az emberiség.

Ki fékezi meg ezt a játszó,

gyilkos óriásgyermeket?

Ki fogja égi tudományra

a durva népvezéreket? -

Anyai szó! Angyali szózat,

isteni fegyver, tüzesen

szállj szívről szívre, szájról szájra,

se is némulj el sohasem!...

.

/Erdélyi József/

.

.

A királyfi három bánata...

.

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.
Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.
Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment előttem előre követnek.
Amíg o van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?
másik bánatom: hogyha o majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.
Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld minden színmézét átadom,
az o édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.

.

/Mécs László/