.
Egy aprócska részlet a könyvből...
...tudni kell hozzá, hogy Ildikó nem más mint Nyuszi ,négy éves lesz ősszel, Laji a Bittó család egyetlen fiú gyermeke, aki már 9 éves...
Ildikó fél éve már ebben a családban nevelkedik...
.
Csönd volt és aránylagos nyugalom, az a bizonyos lazaság a Lajos utcában is érezhető volt,ellenséges bombázógépek napok óta elkerülték a fővárost, s így Jolán, hosszas kunyerálásra, és mert az időjárás amúgy is megkínozta, Lajit küldte a tejesköcsöggel az újlaki templom mögé - az ismerős kertész naponta egy liter kecsketejet adott át Bittóéknak. A fiú jó ideig elmaradt, a házban már nagy volt a nyugtalanság. Végre nyikorgott a kertajtó, s jött Laji, a hanyagul lóbált köcsög tartalma lötyögött, fehéren pettyezte az utat. Bal karja alatt kipúposodott a rövid viharkabát. Laji iramodott a konyhába, s a családtagok ámulatára nagy óvatosan a kőre állított egy kicsi fekete pulikutyát. Arasznyi szőrgomolyag és egy csillogó, riadt szempár - ennyi volt az egész állat;vaskos talpait szétterpesztve remegett. Ildikó sikongva rohant hozzá.- Ne ordíts! - A fiú izgatottan ellökte a kislányt. - Tőled f él.- Ezt hol szerezted? - kérdezte Bittóné.- Találtam... ott a templomnál - hadarta Laji. - Sok most a kóbor kutya. Ez még kölyök, ez még nem okoz bajt.- Kidobom!- Nem, anya, kérlek! A fészerben jó helyet csinálok neki. Ide nem is jön, ha úgy akarod. Olyan jó kutya...- Maholnap nekünk sincs mit enni.- A krumplihajat is megeszi - szólt bele Bittó György. - Nem kényes fajta.Az asszony kiabált, s ahogy szokta felajzott hangulataiban, nem a férjéhez, hanem egyenesen a falhoz intézte mondanivalóját. Pont ez hiányzott! Annyi esze van, mint annak az idétlen kölyöknek. Megéri, hogy egy elefántot hoznak a nyakára, hisz szépen szaporodik a család.- Eredj, te gyermek - zavarta a térdéhez simuló Ildikót -, mert eljár a kezem! - S közben a maga kényelmes módján végezte a munkáját, vállig csupasz, gömbölyű karjának kellemes mozdulataival, a kutya meg lassacskán elindult, és halkan vakkantgatva Laji cipőjére helyezte bozontos fejét.- Anya, nézd... Anyukám!Anyukám! Bittó Jolán először hallotta ezt a fiú szájából, és egészen belepirult. Megvesztek ezek mind! Hórihorgas férje is ott guggol a kutya mellett, Nyuszi azt sem tudja, hová legyen, sikong, bomlik, és amennyi esze van, visszafelé borzolja a szerencsétlen állat szőrét.- Vigyétek innen azt a dögöt! - mondta erélyesen. - Van, akinek játékra való a délelőtt, denekem itt a sok munka.
A villanyszerelő ugráló madárlépteivel indult a műhelyébe, Laji meg gondosan viharkabátja alá rejtette a kutyát, s nyomában a kislánnyal szaladt a hátsó udvarba.A talált pulikutya a Mackó nevet kapta s jó kényelmes kuckót a fészerben. Ott hasalt egy ideig,mozdulatlan kis szobor, nedves csillogású szeme járt egyikről a másikra. Mohón, aprókat prüszkölve itta a kecsketejet, délutánra pedig egészen nekividult. Körberohangált a szűk fészerben, oly bizonytalanul széles talpain, hogy egyensúlyát veszítve meg-meghemperedett,viharos ugrándozásával lerántott mindenféle kacatot, s a csörömpölésre rémülten kushadt - micsoda pompás mulatság volt ez ott a kunyhó fülledt melegében! A kislány indítványát, hogyvigyék a Mackót a kertbe, Laji elvetette: nagyon kicsi még, könnyen meghűl. Majd, majd...A két gyereket alig lehetett ágyba kergetni. Lázban égtek, a világ középponti figurája lett a puli,kis fekete gombolyag az ócska rongy szőnyegen, amely lélegzik, szuszog, s olykor vakkant egyet,mert édeset álmodik.Másnap reggel az első ködös, személytelenül kószáló gondolatokból kivált a kutya. Háthamegfulladt a levegőtlen fészerben! Talán éhen halt! A két gyerek nyugtalanul hallgatózott arozoga kunyhó előtt; odabent mély csönd. Azután Laji kinyitotta az ajtót, és a sötét sarokbólnyújtózkodva, vidám farkcsóválással indult feléjük a kutya, két vaskos mellső lábával a fiúrakapaszkodott, majd örömében szinte felborította a kislányt, s ugatott egyet, egészen felnőttesen.- Kuss - csöndesítette Laji roppant gyöngéden -, ne csinálj cirkuszt!Bittóné vagy fél órája elment a tejesköcsöggel, mikor az utcáról a hátsó udvarig sivított az élescsengőszó. Laji szaladt a kulccsal, de hogy megpillantotta a szomszéd cipőgyári munkás feleségéta kislányával, készült orruk előtt becsapni az ajtót.- Anya nincs itthon - hadarta ellenségesén. - Nem lehet bejönni.A barátságtalan fogadtatásra az asszony már indult volna, azután mégis megkérdezte, nem tévedt-e Bittóékhoz egy kis fekete kutya. A környékbeli házakban érdeklődött, de eredménytelenül. Pedig messzire nem mehetett, mindössze öthetes.- Kutya? - Laji mintha gondolkozott volna, s nézegetett mindenfelé, csak az asszonyra nem és a pityergő kislányra. - Ide nem jött semmiféle kutya.- Kár - mondta az asszony. - Kis puli volt, egy kuncsaftomtól. Dunába akarták fojtani a kölyköket, kettő volt nekik, mert ilyen világban senki sem vállalja. Hát egyet hoztam Erzsikémnek, azután nagyon megkedveltük. Talán előkerül még.Elköszönt a szomszédasszony, Laji sietősen csukta utána az ajtót; akkor vette észre Ildikót.Éktelen haraggal nekitámadt:- Mit leselkedsz itt?- A kutya - kezdte a kislány. Laji rohant hátra, s ő mögötte, magánkívül. - Az ő kutyája! Sírt, én láttam!A fiú arca fakó volt az izgalomtól. Nyersen megmarkolta Ildikó karját, s mikor a sötét fészerben voltak, hátával támasztotta az ajtót.- Hallgass! - mormolta. - Ne avatkozz a dolgomba, te vacak! Én találtam. Honnan tudjam, hogy az övék? Talán egy fekete puli van a világon? Vigyáztak volna rá! Most már az enyém. Az én kutyám!- Láttam - ismételte konokul a kislány. - Úgy, de úgy sírt.- Hülye! - A fiú durván meglökte. - Eredj a pokolba! Ha jár a szád, többé nem ismerlek!Ildikó egyedül üldögélt a padlásfeljáró alsó lépcsőfokán. Milyen csúnya, szürke az ég. A bodzabokor mintha kopaszodna, ágain keresztüllát az ember. Kókadt fűszálak a hepehupástalajban, homok és kavics között iszonyú szomorúságot érzett Ildikó, akit kilöktek a paradicsomból. „Úgyis hazamegyek" - motyogta magában; a Petneházy utcának nevére sememlékezett már, és nagy boldogtalanságában sem kívánkozott el innen. Azt mondta Laji, hogy
„többé nem ismerlek": Ildikó úgy képzelte, hogy eltűnik ő vagy Laji, vagy mind a ketten, s azvalami szörnyűség lesz.A konyhában az ismerős zajok, Jolán mama, úgy látszik, a műhelyen át érkezett a tejjel. Akislány bolyongott a kertben, megállt egyik-másik üveggömb előtt, a színtelen égbolt hátterével aző alakja sem volt olyan csillogó, mint napsütésben. Így közelített lassan a konyhához, s ottfelkapaszkodott a székre. Nevelőanyja morfondírozott úgy magának, hogy pofátlanok az emberek,azt sem tudják már, mennyit kérjenek egy hízott libáért. Mindig akad jó bolond, aki megfizeti, és a fájós lábát lejárja érte, ő éppenséggel a Szemlőhegyi útra gyalogolt egy ócska libáért, de legalább egy hétre betömi az éhes szájakat, a zsírja meg jó lesz vaj helyett - s hogy a kislánynak minderre nem volt megjegyzése, végül egyenesen hozzá fordult:- Hát te? Eleredt az orrod vére?Ildikó némán rázta a fejét: nem eredt el az orra vére, s a további kérdésekre is, merre bitangol Laji, járt-e itt valaki a távollétében, csupa integetéssel, vállvonogatással felelt.- Kuka vagy? - mérgeskedett az asszony. - Eredj a kertbe, bogaram, maholnap úgyis a szobába szorulunk. Itt az ősz.A kislány ezúttal a kerítés mentén sompolygott. Nem ismerlek többé. Meddig tart az? Tíz nap,húsz nap? Arcával a kerítés két léce közé nyomult. A túlsó udvaron délelőtti csönd. Az öreg kőműves fázósan gunnyaszt kis székén, az ormótlan nyitott barna kapu előtt két kislány kötélen ugrál, s számolja a fordulókat. A nyitott kapun át kisétált Mackó, és Laji a viharkabátja alá rejtette - ilyenféle képzete támadt Ildikónak, s mintha egy pálcikát is látott volna, amellyel a fiú egyre közelebb vonta magához a labdát, a kutyát, mind a kettőt... Az a kislány sírt Mackó után. Bittó György a konyhaajtóból az alacsonyan lógó, vaskos fellegeket kémlelte, s hogy észrevette a kislányt, feléje bicegett. A keskeny arcocskán korát meghaladó gond és csüggedés.- Búsulunk, bogárkám? - A férfi karjára vette a kislányt, s borostás arcát az övéhez súrolta. - Szúr?- Szúr.- Hát még mi a baj? Ide súgd, a fülembe.Ildikó körülnézett, azután alig hallhatóan lehelte:- Mama...Bittó György bólintott:- Lám, nem felejtetted el a titkunkat. Ez fáj neked?A kislány szorosan átölelte a férfi nyakát, és tovább sugdosott a fülébe:- Az a néni kereste a kutyáját.- Melyik néni?- Erzsike mamája. Sírtak.- Itt kereste, nálunk?- Én nem tudom - hebegte a kislány.Hirtelen ismét a földön volt, egyedül. A hátsó kertből Laji vad kiáltása hallatszott és halk, vidám vakkantgatás, azután már jött is Bittó, karján a kis fekete állat. Beszólt valamit a konyhába, s ment tovább, Jolán utána, égnek emelt karral - szent isten, mit zagyvál ez! -, de a szomszédudvarba nem követte a férjét, csupán a kerítésnél hallgatta a fiatal nő hálálkodását: hiszen gondolta ő, hogy itt lesz a közelben, azért is érdeklődött az elébb. Zsivány eddig még az utcára sem merészkedett...Míg a Bittó házaspár Lajival tárgyalt a szép nagyszobában, ahol vaspántos láda volt, falióra,kefetartó és kombinált szekrény, mintha elfeledkeztek volna a kislány létezéséről. Mély csönd honolt a házban, amerre nézett az ember, rosszkedvű arcok. Ebéd után Bittó György vagy fél órát ringatózott Ildikóval a hintaszékben, azután visszatért a műhelyébe. Az asszony furcsa oldalpillantásokkal méregette Ildikót, de nem igen szólt hozzá, Laji pedig nem mutatkozott.
Leszállt az este, a felhőket olykor szétszaggatta a holdvilág, sárga képén félelmetes vigyor.Ilyenkor lovacskázni szokott Lajival. Tenyerével a hátát ütögeti, gyí, gyí, a ló nyerít és rúgkapál.A kert most csöndes, odaát is a sivár udvar, az egész világ. Laji nem ismeri többé.Azután a kislányt mégis vitte a lába a hátsó udvarra. A csukott fészerajtóra rajzszögekkel erősített, szakadozott fehér papírlapon csupa nagybetűvel:
IDEGENEKNEK TILOS A BEMENET!
A fiú sírt a padlásfeljárón. Ildikó melléje kuporodott, s jó sokára megszólalt Laji, fuldokolva, alig érthetően:- Apa azt mondta, hogy gyáva vagyok... gyáva tolvaj. Felpofozott, temiattad. Minek jöttél ide?... Megvoltunk nélküled...- Úgyis hazamegyek - motyogta a kislány.- Eredj csak, eredj! - suttogta a fiú, de mozdulatlanul tűrte, hogy Ildikó közelebb rukkoljon,végtelen csöndben zakatolt a szívük. - Minek jöttél ide?...Ildikó a fülébe mondta:- Gyurka bácsi hoz másik kutyát, nagyon, de nagyon szépet! - Most már nevetett, hátrahajtott feje koppant egyet a lépcsőfokon, és mert eszébe jutott a nemrégiben hallott új, tetszetős kifejezés,vékony hangon kiáltozta: - Kuka vagy? Kuka vagy?"
.
/Thury Zsuzs: A tűzpiros üveggömb/
Utolsó kommentek