Lassan befejezem Csernus doki könyvét...hát elég sokat tanultam belőle, de mégsem lennék jó tanítványa...
...a tükörbe bátran belenézek, és nem félek beismerni a hibáimat, hogy hol hibáztam, mit is rontottam el, tudom én, viszont nem vagyok különb a többitől...én is társfüggő vagyok...
...Csernus szerint pedig egy boldog ember független mindentől, és mindenkitől...
.
Egy részlet a könyvből...csupán azért, mert a héten elég sokat témáztatok az energiavármpírokról...
.
"Sűrűn szoktam használni azt a szót, hogy vérszívó, az emberek zöme ugyanis az. Én is szívtam már a vért, mindenki szívja, amíg rá nem döbben, hogy mit tesz ezzel.
A belső bizonytalanság, az önbizalom hiánya óhatatlanul előhívja a valakire való támaszkodás igényét, és támaszkodás közben ennek a másvalakinek az energiáját szívjuk. Erre utalnak azok a jól ismert kérdések, amelyekkel az emberek egymást zaklatják: hol voltál, merre jártál, mikor jössz haza, miért késel?! Mindenki csak azt a töltetet tudja adni, ami benne van. Ha másokban nem bízunk, annak az az oka, hogy önmagunkban nem bízunk, mert nem tudjuk magunkról elhinni, hogy bennünk meg lehet bízni.
A vámpírlét a személyiségfejlődés természetes velejárója. Vannak, akik megértik ennek a kockázatait, és elég keserves munkával elkezdenek változni. Mások pedig nem. A személyiségfejlődés hosszú folyamat, nem köthető életkorhoz. Hogy ki melyik állomásánál tart, az abból mérhető le, hogy az illető képes-e egyedül lenni. Hogy amikor nincs semmi, nincs nyüzsgés, nincs telefon, csak a csend, akkor ebben a csendben jól meg tud-e lenni önmagával. Aki nem tudja ezt megtenni, az mind-mind vámpír. Ennek a felismerésében azonban megakadályoz minket az újtól való félelem."
Utolsó kommentek