.

 Disznótortábor, kiskecske, macskapálinka

 

Nyakig vagyok a vakációban, de már a végét várom, hogy lehessen tanulni a világot tovább, kétszerkettő, biológia, nézni a befőttesüvegben a kibelezett békákat, elgondolni a nagy folyókat, ahogy mennek, viszik a magukét. Elgondoltam már, hogy mindannyian folyó vagyunk, visszük a hordalékot, döngetjük a partot, vagy éppen láposodunk, büdösödünk, forgatjuk a döglött kutyát. A lényeg, hogy haladunk a tenger felé, ha van egyáltalán tenger. Haladunk, ki így, ki úgy, kacagunk, ha egy part menti fűzfa megcsiklandozza a lengőbordánkat.

u u u

Anyám azt mondta, szeret, de valamiért évek óta úgy telnek a nyaraim, hogy táborból ki, táborba be, tenisz, angol, biosz, számtech, nem győzöm felfogni. Nem tudom elképzelni, mit csinálhatnak otthon anyámék, amíg távol vagyok, de gondolom, a konyhában ülnek és nézik, ahogy felforr a víz a tészta alatt. Nem csináltak eddig sem sokkal többet ennél, csak most nem látja őket senki, még maguk sem. Több példát láttam rá, hogy ha nem megy a családi ekhós szekér, elküldik a gyereket táborba hetekig, úgy kell újra megszokni, hogy merre van az otthoni fürdőszoba, mikor kell befordulni az előszobában.

u u u

Mondjuk a számtechtábort nagyon vártam, mert nem tudtam elképzelni, milyen lehet az erdőszélen nyomogatni a billentyűzetet, közben madárcsicser, lomha felhőtraktorok az égen, a lábamon, mint megannyi apró robot, gyalogolnak a rovarok. Aztán persze nem így történt, elutaztunk vidékre, volt velünk egy kócos lelkű szemüveges ipse, aki csak bitekben meg bájtokban látja a világot, egyesekben és nullákban. Ezt ő mondta, miután a második este megivott egy üveg bort. Kérdeztük, hogy akkor a szép nyár esti naplemente (pláne az egyéb női testrészek) az mennyi nulla, mennyi egyes, de nem mondott semmit, csak nézett maga elé a földre esett sült szalonnájára. A számtechtáborban az volt a jó, hogy kötelező volt órákon át nézni a monitort. Otthon ezt nem szabad, mert apa szerint így bőrkeményedés lesz az agyamon. A számtechtábor után másfél napot töltöttem otthon, aztán kezdődött a néptánctábor, két hét csárdás, hegedűszó, népviseleti együttható. A néptáncban az a jó, hogy végre kötelezően közel lehet kerülni a lányokhoz, fogni meg a derekukat meg a többit, mondani, hogy bocs, felcsúszott a kezem, vagy éppen lejjebb. Kedves volt a néptáncos tanárnő, mert az étkezéseket is ilyen népiesre szervezte, szalonna, kolbász, kockás konyhaabrosszal lehetett kergetni a legyeket a hurkás tepsiről. Annyi hagymát megettünk a két hét alatt, hogy napokig hagymaszagot izzadtunk. Állítólag nem leszünk betegek, ha hagymát eszünk, orvosilag. A teliszáj hagymában külön jó, hogy megtudja az ember, milyen nagy dolog is a levegő, a hűs ájer, mikor tátogsz piros szemekkel, mint a piaci pontyok, azok a siketnéma, csúszósra csiszolt angyalok.

u u u

Néptánctábor után egy hétig otthon voltam, de csak azért, hogy kiürüljön belőlem a hagymaszag. Mégsem lehet úgy úszótáborba menni, hogy azt hiszik a mellettem úszók, itthon hagymából van a fürdőszoba, kolbászból a kerítés, kocsonyából faragunk kisangyalokat, zsírpapírból kishajót. Anya szerint az emberek leggyakrabban a szagra mennek, ha sztereotípiákat kell csinálni a másik emberről. Ezt a sztereós dolgot nem értem, de tény, hogy apának néha olyan a szaga, mint a nyári disznótornak, megroggyan a szellem benned, ha egy disznótoros nyári kora délután mész egy kört az udvaron. Apa egyszer viccből azt mondta, hogy a városi gyerekeket disznótortáborba kellene vinni. És hogy maradandó legyen az a pár nap, lehetőleg nyáron kellene megejteni. A gyerekek nem fáznának meg és nem kívánnák meg a macskapálinkát. (Egy falusi legenda szerint a dédnagyapánkat a régi időkben úgy felbőszítették az elszaporodott házimacskák, hogy összefogdosta őket, majd kifőzte belőlük a híres macskapálinkáját.) Lehetne tehát szépen körbehordani őket kistraktorral a baromfiak és egyebek között az udvarban, hogy tessék: kiskecske, cicacsirke, marmonkanna, kályhacső, sublót a kukoricacsuhénak.

SZÁVAI ATTILA