Jean Sasson:A hercegnő lányai

       (részlet)

.....tudom , kissé hosszú....de megéri végig olvasni....

...1992 októberét írunk, és én , Szultána ál-Szaúd,  a hercegnő, aki a főszereplője egy mindent feltáró könyvnek, aa lázas izgalom és a sivár levertség egyfajta keverékével követem a napok múlását a naptárban. Szeptemberben jelent meg az Egyesült Államokban a könyv, amely felfedi a lefátyolozott asszonyok életét......

                                    Leleplezve

Érkezésünk után pár perccel apám is  belép a terembe.Tíz leánya tiszteletteljesen feláll, és külön -külön mindnyájan köszöntjük azt a férfit, aki szeretet nélkül adott életet nekünk.....

Apám harsogva üvölti a nevemet:

 - Szultána!

Egész testemben remegek.

Apám rettentő gyorsan kezd beszélni, úgy köpködi a szavakat, ahogy elképzelésem szerint egy géppuska a golyókat.

 - Szultána, fel tudod idézni nővéred, Szara házasságát  és válását?Gyermekkori barátaid erkölcstelenségét? Anyád halálát? Egyiptomi utazásodat? Házasságodat Karímmal? A fiad születését? Szultána!

 Már nem is lélegzem.

Apám könyörtelenül folytatja vádjait.

- Szultána, ha netán nem tudnád felidézni ezeket a fontos eseményeket, akkor javaslom , olvasd el ezt a könyvet!

 Apám a könyvet a lábamhoz hajítja.

 Képtelen vagyok megmozdulni,csak némán meredek a földön heverő könyvre.

Apám rám parancsol:

- Szultána , vedd fel!

Karím megragadja a könyvet, és a borítójára mered. Felszisszen - vagy ez inkább egy mély, szaggatott lélegzetvétel - , majd felém fordul.

- Mi ez Szultána?

Megbénít a félelem. A szivem is megáll.Csak ülök, és vágyakozva fülelek, hogy meghalljam azt az életet adó dobbanást.

Karím elveszti önuralmát, a könyvet a földre ejti, majd megragadja a vállamat, és megráz, mint egy rongyot.

 Ismét érzem  szivem oly jól ismert dobbanását, ugyanakkor gyermekded gondolatom támad - egy pillanatnyi szomorúságot érzek, hogy mégsem haltam meg, s így nem terhelhetem férjem lelkiismeretét egy életen át tartó bűntudattal.

 Hallom , ahogy nyakizmaim recsegnek-ropognak Karím erejétől.

Apám azt harsogja:

- Szultána, válaszolj a férjednek!

Hirtelen az évek semmivé foszlak.Ismét gyermek vagyok, kiszolgáltatva apám önkényének.Mennyire vágyom rá, hogy bárcsak anyám még élne, mert az odaadó anyai szereteten kívül semmi más nem menthet meg engem  ettől a kegyetlen összecsapástól!

 Sírás folytogatja torkomat.

Hányszor elmondtam már magamnak, hogy nincs szabadság  bátorság nélkül, és mégis  épp akkor hagy el a bátorságom, amikor a leginkább szükségem van rá.Azt tudtam, ha közvetlen családtagjaim elolvassák a könyvet, titkomra egyből fény derül. Ostoba módon azt hittem, elegendő védelmet jelent számomra az a tény , hogy a családomban könyvet csak Szara olvas. Még ha városszerte pletykák  terjednének is el a könyvről, feltételeztem, hogy családom nemigen figyel majd oda rá, ha csak nem törénik említés épp egy olyan esetről , amelyet fel tudnának idézni fiatalkorukból.

 Most pedig a sors fintora, hogy a bátyám, egy olyan férfi, aki semmibe veszi még a nők jogainak említését is, épp ő olvasta ezt a könyvet, mely a figyelmet arra irányjtja, milyen jogtalanul durva bánásmódot kell hazám asszonyainak elviselniük. Démoni gonoszságú bátyám, Ali  tönkretette féltve őrzött névtelenségemet.

 Félénken körülnézek, apámra pillantok, majd nővéreimre és bátyámra. Mintha csak gyakorolták volna, a meglepettség  és a harag nyomán mindnyájuk tekintete lassanként egyöntetűen fagyossá merevül.

 Csupán egyetlen röpke hónap, és lelepleződtem!

Ahogy ismét hangomra találok, gyöngén tiltakozni kezdek, s tettemért a felelőséget a legfőbb hatalomra  hárítom, és azt mondom, amit minden jó muszlim, amikor olyasmik érik, ami büntetés von maga után. Kezemre a papírlapokra csapok.

- Allah akarta. Allah akarta ezt a könyvet!

Ali gúnyos válasza egyből kész:

- Allah?Nem hinném! A gonosz akarta! Ő akarta ezt! Nem Allah! - Ali most apámhoz fordul, és teljes komolysággal azt mondja neki: - Szultánában születése óta ott lakozik egy kis sátán. Ez a sátán akarta ezt a könyvet!

Nővéreim meglehetős gyorsasággal nekilátnak, hogy átlapozzák a kezükben lévő papírköteget, s így saját szemükkel lássák, vajon családi titkaink valóban nyilvánosságra kerülnek -e?

 Szara az egyetlen, akitől támogatás kapok. Csöndesen feláll, a hátam mögé surran , kezét a vállamra teszi, és ezzel a gyöngéd érintéssel biztat engem.

Első kitörése után Karím most csöndben van. Látom , hogy a könyv  lefordított példányát olvassa.Oldalra hajolok, és látom, hogy megtalálta azt a fejezetet, amely első találkozásunkról és az azt követő házasságunkról szól. Férjem teljes mozdulatlanul ül, és fennhangon olvassa  a szavakat, melyeket életében először lát.

Apám dühös kiabálása feléleszti Ali lelkes gyűlöletét, és egymással versengve szidalmazzák ostobaságomat. Ezen szenvedélyes zűrzavar  kellős közepén hallom, amit Ali azt a vádat üvölti, hogy hitszegő  áruló vagyok.

 Hitszegő áruló? Én szeretem Allahot, a hazámat és a királyt, így ebben a sorrendben; ezért aztán vissza üvöltök:

 - Nem ! Én nem vagyok se hitszegő, se áruló! Csupán egy silány elme véletlenszerű  ötlete juttathat valaki egy ilyen következtetés levonására!

  Ahogy növekszik a haragom, félelmem kezd csillapulni.

Magamban azt gondolom, hogy családom férfi tagjai fényesen bizonyítják, a férfiak és nők közt béke csak akkor van, ha az egyik fél elég erős ahhoz, hogy teljes egészében uralkodni tudjon a másik felett. Most, hogy mi , szaúd-arábiai asszonyok kezdünk tanulttá válni és a saját fejünkkel gondolkodni, az életünk újabb viszályokkal és súlyos testi bántalmakkal telik meg.Én mégis örömmel üdvözlöm a harcot, ha ez több jogot jelent majd az asszonyok számára, mert a hamis béke nem jó semmi másra, csak arra, hogy továbbra is fenntartsa a nők alárendeltségét.

 Mindazonáltal tisztában vagyok vele, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat az okoskodásra.

 A heves vita csak tombol tovább, és én már-már  elveszem a részletekben. A kezdeti rémület egészen elfeledtette velem, valójában miért is kértem meg Jean Sassont, hogy írja meg a történetemet. Most már nem figyelek a vádakra, arra kényszerítem magam, hogy emlékezzem Nadá barátnőm halálára. Akkor még csak tizenéves voltam, és a vallási hatóságok barátnőimet, Nadát és Vafát olyan férfiak társaságában találták, akikkel nem voltak összeházasodva, és rokoni kapcsolat sem fűzte őket hozzájuk. Miután még mindkét lány szűz volt, az állam nem büntette meg őket az erkölcs ellen elkövetett vétségért, ehelyett mindkettőt átadták apjuknak, hogy ők szabják meg a büntetésüket.Vafát hozzáadták egy nála jóval idősebb férfihoz, Nadát pedig vízbe folytották. Ezt a kegyetlen büntetést Nadára saját apja mérte, mondván, családi nevének becsületét tette tönkre legkisebb lányának szexuális kicsapongása. Meglehetősen kétséges, hogy Nada kivégzésével visszakapta elveszett becsületét.

 Aztán gondolataim átsiklanak Taháni nővérem legjobb barátnőjének iszonyú bebörtönzésére.

Szamíra fiatal nő volt, akinek a szülei autóbalesetben haltak meg. Szertőjével az Egyesült Államokba menekült, amikor megérezte azt a fenyegetést, amit a nagybátyja jelentett, aki a szülei halála után lett hivatalos gyámja. Szörnyű tragédia történt, amikor a nyagybátyja álnok módon  visszacsalta Szaúd-Arábiába Szamírát. Uonkahuga szerelmi kaladja feletti dühében hozzákényszerítette  a lányt egy másik férfihoz, akit az nem szeretett. Amikor kiderült, hogy Szamíra férjhezmenetelekor már nem volt szűz, bezárták a „nőszobába", és még ma is ott van börtönében, most , ebben a pillanatban is , amikor körülöttem ez a válság kialakult.

  Még mielőtt  a könyv megjelent volna, rájöttem, hogy egyik történet sem tűnik igazán hihetőnek, ha csak a könyv olvasói nem gondolják végig azokat a kegyetlenségeket, amiket a férfiak mérnek az asszonyokra. Mégis, valami azt súgja nekem , hogy akik valódi, hiteles ismeretekkel rendelkeznek hazámról - szokásairól és tradícióiról - ,azok felismerik majd szavaim igazságát.

 Ahogy emlékezetembe idéztem szerencsétlen barátnőimet és szomorú sorsukat, új erőre kaptam.

 Az elkeseredett düh egyre növekszik bennem, és arra gondolok, hogy azoknak akik szabadságra vágynak, még az életüket is fel kell áldozniuk érte.

Megtörtént a legrosszabb.Lelepleződtem. És akkor mi van?

Ez döntő pillanat volt,Érezvén , hogy erőm visszatér, felálltam és szembefordultam  ellenfeleimmel.Gyermekkorom óta akkor kellett leginkább tartani tőlem, amikor igazán veszélyben voltam.

  Bátorságom most megacélozza elszántságomat.....

...és akit bővebben is érdekel a szaudi nők élete, itt talál egy érdekes cikket.....